A magyar és a világgazdasági válság együttes hatásaként jelen évtized elejére meginogtak az alsó középosztály tagjainak életpálya-kalkulációi, amelyek a lassú, de fokozatos és biztos felzárkózási esélyekről szóltak. Az új helyzet és a régi előítéletek egyre fokozódó szolidaritáshiányt és intoleranciát teremtettek, mindezt sajnálatos módon tovább erősítette az új magyar középosztály és az elit bizonyos tagjainak reflektálatlan, status quo védő, privilégiumféltő és szintén szolidaritás hiányával jellemezhető mentalitása – olvashatjuk a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány első kutatási programjának ismertetőjében.
Ez témájául a tartós szegénységben élőket választotta, azzal a céllal, hogy hatékonyabb, fenntarthatóbb és a többség számára elfogadhatóbb szociálpolitikai megoldásokra tehessen javaslatot. „A mások mellett éppen a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány vezetői által is irányított kormányok talán leginkább kritikával illethető hibája az volt, hogy a külső és belső gazdasági válság terhe alatt nyilvánosan hirdetett problémaképük elidegenedett a tartós szegénységbe szorultak és a felzárkózásukban megállítottak, majd újra lecsúszók mindennapi problémáitól” – szögezik le.
De hozzáteszik: „A szegénység enyhítését a közvélemény támogatásának egyre növekvő hiánya is akadályozta.” Két leegyszerűsítő nézet uralkodott el: az egyik szerint az állam túl sok segélyt oszt, a munkanélküliek pedig nem akarnak dolgozni, a másik szerint az állam nem áldoz eleget a szegényekre, csak ez a baj, és a többség pedig kirekesztő.
A politikusok magatartása pedig ellentmondásos: „A szolidaritáshiányt napi politikai haszon érdekében növelni könnyű. De sikeres társadalompolitika valójában csak úgy létezhet, ha minden erőnkkel és minden szavunkkal csökkenteni akarjuk a szolidaritás és a bizalom hiányát.”
Hiába nőtt húsz éven át szinte folyamatosan a nemzeti jövedelem, a szegények aránya néhány időszakot kivéve inkább nőtt, mint csökkent. Nyilvánvaló, hogy az egymást követő kormányzatok nem tudták megállítani a tartósan szegények leszakadását. A mélyszegénység enyhítésére tett, a jövedelmi oldalra fókuszáló kísérletek sem voltak sikeresek, többek között azért sem, mert a munkától való távolmaradásra ösztönöztek. A közoktatás 2003-ban elkezdett reformja és az óvodáztatási támogatás 2009-es bevezetése volt az eddigi legjobban kidolgozott kísérlet a szegénység öröklődésének megszakítására…
A kormányzati kudarcok mélyebb oka a magyar közigazgatás gyengesége. Egyes területeken az apparátus szakmai felkészültsége is hiányos, de a legerősebb korlát mégsem ez, hanem a kapcsolódó kormányzati és igazgatási területek közötti együttműködés hiánya.
Javaslatuk iránya: „Nagyon leegyszerűsítve a megoldásnak három célra kell összpontosítania: a szegénység öröklődésének megszakítására az oktatási esélyegyenlőség javítása által, tűzoltásként a mélyszegénység enyhítésére és végül a tartós javulás biztosítására a képzetlen foglalkoztatás növelése által.”
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
