Homoki Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy a doktori értekezéseknél a konzulens a felelős azért, hogy a szerző ne plagizálhasson. Ha a konzulens nem veszi észre, akkor az opponenseknek kell jelezniük a gyanút. Ha a doktori tanács a vizsgálat után igazoltnak látja a gyanút, nem engedik, hogy a jelölt megvédje a doktori disszertációját. Ebben az esetben a jelölt két évig nem adhat be újabb doktori értekezést a szabályzat szerint.
Ha előfordulna, hogy csak a védés után derülne ki a plágium, a doktori tanács szintén vizsgálatot indítana. “Ha ez megalapozottnak bizonyul, a tanács elindítja az eljárást, melynek során a doktori címet visszavonják, és ezt hivatalos közlönyben is közzéteszik” – mondta az Indexnek Homoki Nagy Mária.
Közben Fluck Ákos ügyvéd a Semmelweis Egyetem honlapján közölt különvéleményében megállapítja: az egykori pályázó értekezése az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül “a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás ” kritériumainak nem felelt meg.
Megjegyzi, hogy a korabeli szabályok szerint az egyetemi doktorátus visszavonására a Doktori Tanács javaslata alapján az Egyetemi Tanács volt jogosult, azonban a felsőoktatásról szóló törvény értelmében azt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezheti a bíróságnál.
Kifejti, hogy a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formális, eljárási szempontból többségében eleget tett a Testnevelési Egyetem Szabályzatában foglaltaknak, azonban sem a védés során, illetőleg azt megelőzően a felkészülési időszakban sem került feltárásra, hogy az értekezés milyen terjedelmű fordítások felhasználásával készült.
A tényfeltáró munka során viszont megállapíthatóvá vált, hogy a 215 oldalas értekezés legalább 200 oldalon keresztül hol szó szerint, hol átfogalmazva (rövidítve, egyszerűsítve), de lényegét tekintve szövegazonos fordítása a felhasznált irodalomként megjelölt forrásoknak, elsősorban és kiemelten a Georgiev-tanulmánynak, valamint a Heinemann-tanulmánynak. Az értekezésben ugyanakkor nem azonosítható, hogy az egyes részek melyik szakirodalomként megjelölt forrásmunkából származnak és milyen terjedelemben.
Mindenképpen eljárási hibára utal Fluck szerint a dolgozatra általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya. Ezen hibákra a témavezetőnek, valamint a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az elő-opponensi véleményben nemcsak utalniuk kellett volna, hanem a feltárt hiányosságoknak még a védést megelőzően végrehajtandó korrigálására kellett volna felszólítani az egykori pályázót – írja. Álláspontja szerint kizárólag az egyébként kifogásolt hiányosságok orvoslását követően kerülhetett volna sor arra, hogy az egykori pályázó az értekezést megvédje.
