Belföld

Schmittnek nincs is tudományos fokozata

A doktoranduszok és az Akadémia szerint a kisdoktori nem tudományos cím, ezért nincs is álláspontjuk a Schmitt-ügyben. A hallgatók elfogadhatatlannak tartják, hogy a SOTE-ra hárítsák a felelősséget. A HaHa ülősztrájkba kezdett.

A doktori iskola a Doktoranduszok Országos Szövetségének a kompetenciája, én csak diplomákkal foglalkozom, nem doktori disszertációkkal – hárította az FN24 kérdését Nagy Dávid. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke a Schmitt-ügyről nem kívánt bővebben nyilatkozni. Annyit azért kérdésünkre kiemelt, hogy semmiképp nem tartja támogathatónak, hogy végül az egyetem felelőssége kerüljön előtérbe. Mint mondta, a Semmelweis Egyetem az ország kiemelkedő, nemzetközi hírű egyeteme, nem tartja valósnak, hogy a köztársasági elnök doktori disszertációja kapcsán bármilyen felelőssége lenne.

Nem értek egyet a plágiumbizottság jelentésével – szögezte le Nagy Dávid. Arra a kérdésünkre, hogy véleménye szerint mit kellene tennie most Schmitt Pálnak, Nagy Dávid annyit mondott, hogy azt az államelnöktől kellene megkérdezni. Az biztos, hogy a plágium önmagában nagyon súlyos vétség – tette hozzá.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) szintén nincs a Schmitt-üggyel kapcsolatban hivatalos álláspontja. Bojárszky András, DOSZ-elnök leszögezte, a köztársasági elnök úgynevezett kisdoktorija nem minősül tudományos fokozatnak, annak a sorsa az egyetemi autonómia körébe tartozik. Bojárszky azt is hozzátette, hogy már csak azért sem szívesen nyilvánít véleményt, mert az ügy erősen átpolitizált. Azt azonban nagyon fontosnak tartaná, hogy az ügy ne vetüljön rá az összes kutatóra és tudományos munkatársra az országban.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke már januárban kiadott egy közleményt. Pálinkás József szintén azt emelte ki, hogy a kisdoktori nem számít tudományos fokozatnak, továbbá hogy a köztársasági elnök nem tagja az MTA köztestületének. Ezért az Akadémiának nincs jogköre vizsgálatot folytatni Schmitt Pál 1992-ben, a Testnevelési Egyetemen megszerzett doktori címe ügyében – foglalta össze álláspontját Pálinkás.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) viszont egyértelműen fogalmaz: „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a tények feltárása után nem egyértelmű következmény a csaláson alapuló doktori cím visszavonása”. Mint a HaHa Facebook-oldalán olvasható, a szervezet szerint a pontos hivatkozások nélküli, 90 százalékban másoláson alapuló dolgozat egy elsőéves hallgatótól is elfogadhatatlan, nemhogy egy doktori dolgozat esetében.

„A Hallgatói Hálózat tiltakozik a következmények nélküliség ellen. Tiltakozunk, hogy a köztársasági elnök más elbírálásban részesül, mint mások. És felháborítónak tartjuk, hogy az egyetemek és az érintettek nem mernek nyilatkozni az ügyben, senki nem meri kimondani a nyilvánvaló tényeket. Világosan látszik, hogy a politika félelemben tartja az egyetemi élet szereplőit.” A szervezet szerdán háromtól ülősztrájkba kezdett a SOTE Rektori Hivatalában addig, ameddig az egyetem vezetése nem tesz egyértelmű lépéseket a doktori cím visszavonása irányában. Végül az egyetem holnap délelőtt 11 órára rendkívüli ülésre összehívta a doktori tanácsot. Ez vélhetően azt jelenti, hogy az egyetem döntést hoz Schmitt Pál kisdoktori címének ügyében.

Szerda délután az Oktatói Hálózat is állást foglalt az ügyben. Közleményükben felszólították Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy kezdeményezze Schmitt Pál doktori címének visszavonását. A szervezet szerint az államfő disszertációját vizsgáló bizottság jelentése “megcsúfolja” a tudományos közélet elemi erkölcsi normáit és eljárási szabályait és súlyosan veszélyezteti a magyar tudomány és a magyar felsőoktatás tekintélyét, megrendíti azok morális alapjait.

A nyilvánosságra hozott összefoglalóból kiderül, hogy a dolgozat plágium, de a bizottság az általa felsorolt tényekkel ellentétes következtetésre jutott. “A plágium és a plágium eltussolása is ugyanannak az erkölcstelen, jog- és tudományellenes mentalitásnak a kifejeződése, amelyet oktatóként, kutatóként és állampolgárként is a leghatározottabban elutasítunk” – áll az Oktatói Hálózat közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik