Belföld

Kevesebb képviselő tarthatna luxuslakást?

A budapesti ingatlannal rendelkező képviselők biztosan nem kaphatnák meg a lakásbérlésre fordítható 187 500 forintot.

A jövőben azoknak a képviselőknek, akiknek nincs lakóingatlanuk, havi 187 500 forint járhat budapesti lakásbérlésre, amiből akár jakuzzival és szaunával felszerelt luxuslakás is telik majd. Abban az esetben, ha a képviselő a támogatást nem veszi igénybe, ugyanezen összeg erejéig szállodai szobát is bérelhetne – olvasható a Blikk cikkében.

A több kevesebb?

A képviselők az eddigi 116 ezer helyett költhetnének több mint 70 ezer forinttal többet lakásbérlésre. Ez az összeg megegyezik a helyettes államtitkárok törvényben megállapított javadalmának 25 százalékával.

Az új szabályozást a képviselők javadalmazásáról szóló törvény mellett, a nemrég benyújtott, Lázár János Fidesz-frakcióvezető nevével fémjelzett országgyűlési törvény tervezete írná elő. A javaslat a képviselők fizetését egységesen, a helyettes államtitkárok javadalmazásával egyelő mértékben, azaz 747 ezer forintban állapítaná meg. Ez az átláthatóságot segítené elő, és – bár az összeg több, mint a mostani 231 900 forintos alapbér – megakadályozná azt, hogy az országgyűlési képviselők mindannyian különböző, pótlékokkal kiegészített tiszteletdíjat vehessenek fel – áll az indoklásban.

A Fidesz szeretné kizárni a lakhatási támogatásokkal történő visszaélések lehetőségét is a törvényben. Ennek egyik lépése az lenne, hogy ne részesülhessen pótlékban az a képviselő, akinek a fővárosban lakása van. A jogszabály elfogadása után egyenként bővebb keretből, de összességében kevesebben lennének jogosultak bérlakás igénylésére a parlament tagjai közül.

Anyuka lakott a saját lakásban

Az eddigi visszaélések főként a gépjárműhasználattal, az utazási költségtérítéssel és a lakhatási támogatásokkal kapcsolatosak voltak. Lakhatási támogatásáról több képviselő mondott le a közelmúltban, miután vagyonnyilatkozatából kiderült, annak ellenére veszi fel a havonta több mint százezer forintos összeget, hogy rendelkezik budapesti ingatlannal is. Az Országgyűlés Hivatala ellenőrzés nélkül, automatikusan utalta a pénzt, ezért tudtak tucatnyian visszaélni a lehetőséggel.

A politikusok nem használták életvitelszerűen saját tulajdonban lévő lakásaikat: az LMP-s Szilágyi Lászlónak például édesanyja lakott budapesti ingatlanjában. Nyikos László jobbikos képviselőnek – elmondása szerint – sokszor kellett taxira költenie az Országgyűlésben töltött hosszú munkaórák miatt, de néha vacsorázni is elment a pénzből.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke azt mondta, az MSZP az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását kéri, és ötpárti egyeztetést követel, ugyanis a szocialisták szerint a törvény elfogadásával egy füst alatt el lehetne rendezni az országgyűlési képviselők jogállását, és a képviselői fizetés megemelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik