Amikor végigtekintünk az utcákon sétáló farmernadrágos ifjak és idősebbek tömegén, fel sem merül bennünk, kinek is köszönhetjük, hogy a farmer a földkerekség legismertebb ruhadarabja lett. Már csak azért sem, mert elfogadott vélekedés, miszerint a farmer „atyja” egy bizonyos Levi Strauss nevezetű úr, aki 1829-ben, Németországban látta meg a napvilágot, majd édesapja halála után, a szegénységben élő zsidó fiút anya Amerikába vitte szerencsét próbálni.
Aranyláz diktálta a divatot
Levi Straussnak a textilipar hozta meg a bomba üzletet. Ifjú tanoncként előbb New Yorkban, testvérei rövidáru üzletében dolgozott, de őt is megfertőzte az aranyláz. Csak Strauss nem kincs kibányászásához szükséges ásóval és csákánnyal, hanem tűvel és cérnával, no meg nem kevés ötlettel és reménykedéssel indult San Franciscóba, ahol boltot nyitott. Igazodva a kincsvadászok igényeihez, árult ő mindent, ami komfortosabbá tehette a félig nomád életmódra berendezkedő aranykutatókat, de az üzlet főprofilja a textiltermékek eladása volt.
Arra hamar rájött, hogy a hagyományos szövet gyorsan elkopik a nehéz munka közben, tehát, ha az aranyásók kedvében akar járni, a viszontagságokat sokkal inkább elviselő durva szövésű anyagból készült nadrágot kell kínálnia. Végül a sátorponyva mellett döntött, s a vászonnadrág – ami eredetileg barna színű volt – gyorsan népszerűvé vált.
Davis mester szegecselte
Straussban tovább munkált az újító szándék. Nem sokkal később már indigó színűre festett pamut anyagból varrt nadrágok feszültek a vászongatyát megvásárlókon, és ahogy az jó üzletemberhez illik, Strauss úr szépen meg is gazdagodott. Ám nem egyedül.
Ugyanis az „igazi”, mai formájában ismert amerikai farmert elsőként egy favágó megrendelésére Jacob Davis szabómester készítette 1870-ben, aki az ehhez szükséges erős pamutszövetet Levi Strausstól vásárolta meg. Annak érdekében, hogy a rávarrott zsebek minél erősebben tartsanak, Davis a sarkaikat szegecsekkel erősítette meg. A két tehetséges üzletember aztán már összefogva, San Franciscóból hódította meg a piacot, és 1873-ban közösen szabadalmaztatták terméküket, a szegecselt farmert. A westernfilmek hatására szinte kultuszcikké vált „alapfarmer” feltalálója Levi Strauss 1902. szeptember 26-án gyermektelenül halt meg, így négy unokaöccse örülhetett a kincsesbányánál is nagyobb hasznot hajtó örökségnek.
Damjanich katonáit öltöztette fel Szeged
De valóban a farmer feltalálóját gyászolták a Levi Strauss sírja körül állók?
Egy szegedi ügyvéd, dr. Vass László, aki szabadidejéből nem keveset áldoz az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetének minden részletre kiterjedő kutatására, azt állítja: sokkal inkább névtelen szegedi szabólegényeket illene tisztelnünk első farmergyártóként.
Elmondása szerint Szeged, amely a forradalom kirobbanásakor az ország ötödik legnagyobb települése volt, közel 50 ezer lakossal, már május közepén megkezdte a toborzást. E hónap végére felállt a III. honvédzászlóalj, aminek 6 századában 1 ezer 280 fő ölthetett magára egyenruhát.
Ez utóbbi nem is volt olyan egyszerű ügy, hiszen a szűkös anyagi lehetőségek mellett minden eszközt meg kellett ragadniuk a seregtest szervezőinek ahhoz, hogy az új egyenruha a forradalmi hevület vágyából nagyon is kézzel fogható, sőt mi több, felvehető, hordható valósággá váljon. Végül a legendás hős, később Aradon kivégzett, Damjanics János irányította zászlóalj felruházását Szeged városa úgy tudta megoldani, hogy kinyittatta azokat a raktárakat, ahol a sót szállító hajók vitorláihoz tárolt vásznakat őrizték.
Egészen pontosan 7 ezer 815 rőf (egy rőf kb. 32 centi) anyag jutott a szerveződő sereg birtokába. Igen ám, de ezt be is kell festeni, vélték a külcsínre is sokat adó seregszervezők, és ezt a munkát az akkor már országos hírű szegedi kékfestő céh tagjai vállaltak magukra. Így hamarosan kék színű vászonnadrágban feszítettek a katonák. Pontosabban inkább a nadrág feszült rajtuk, ugyanis az első eső után úgy összezsugorodott az anyag, hogy hordása embert próbáló feladat elé állította a honvédeinket, aki ezt a gatyát csak kukorica-nadrágnak csúfolták.
Ezren vesztek a csatákban
De viselték büszkén, becsülettel tűrték a kényelmetlenséget, és persze fogalmuk sem volt arról, hogy ők a világon az elsők, akik farmernadrágban pompáznak. Tegyük hozzá: a „farmeros” szegedi III. honvédzászlóaljba közel sem csak a város polgárai jelentkeztek. A harcosok között ott meneteltek gyulai, nagyváradi, makói, szabadkai, temesvári, kikindai, óbecsei önkéntesek is. A III. honvédzászlóalj hősiesen helytállt, előbb a délvidéki harcokban, majd már Földváry Károly (1809-1883) alezredes vezetésével az 1849-es tavaszi hadjárat minden győztes csatájában, nagy véráldozattal, több mint ezer honvédet veszítve kitüntette magát.
Nem csoda, hogy az öldöklő nagy hadadakozásban senki fejében nem fordult meg az ötlet, hogy a kékre festett vászonnadrág ötletét akár szabadalmaztatni is lehetne. Talán ha egy találékony honvéd akad a vitéz hadfiak között, mára jeans helyett a gatya lenne az egyik legismertebb szó a világon.
