Belföld

Tiszavasvári is pellengérre állítja adósait

Csaknem hétszázan szerepelnek a helyhatóság hirdetőtábláján közzétett névsorban. Összesen 32 millió 660 ezer forinttal tartoznak a városnak.

A tiszavasvári hátralékosok az iparűzési és gépjárműadót nem fizették be a város jobbikos többségű önkormányzatának, amely évi mintegy 3 milliárd forintból gazdálkodik. Bundáné Badics Ildikó jegyző elmondta: a teljes listát egy 2003-as törvény alapján hozták nyilvánosságra, és az érintetteknek még januárban szóltak erről.

Terveik szerint az önkormányzati újságban is megjelentetik a névsort. Az interneten azért nem szerepel az összeállítás, mert az adatvédelmi biztos a miskolci lista közzététele után kifogást emelt a webes megjelentetés ellen. A jegyző ugyanakkor úgy látja, hogy ha a Nemzeti Adó-és Vámhivatal rendszeresen közzéteheti a tartozók listáját, akkor az önkormányzatoknak is joguk van ehhez.

Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is a feketelista pártján van. Szerinte nemcsak szabályos, hanem eredményes is, ha közzéteszik a helyi adósok listáját az interneten.

Tordas és Gyúró is lépett

A két Fejér megyei település a helyi újságokban közöltette le az adóhátralékosok listáját. Gyúrón még a községháza faliújságjára is kikerült az adatsor. Gyúrón 70-en összesen nyolcmillió, Tordason pedig 140-en együttesen 17 millió forint hátralékot halmoztak fel.

Azok nem kerültek fel a listára, akik fizetési haladékot vagy részletfizetést kértek. A lista megjelenése után többen kiegyenlítették tartozásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik