Belföld

Lázár János a feketelista pártján

A kormánypárt frakcióvezetője szerint téved az adatvédelmi hivatal elnöke. És nemcsak szabályos, hanem eredményes is, ha közzéteszik a helyi adósok listáját az interneten. Miskolcon bevált a módszer.

A Fidesz  Péterfalvi Attila kedden kiadott közleményére reagált, amely szerint az adózás rendjéről szóló törvénybe ütközik az, ha az önkormányzatok a világhálón nyilvánosságra hozzák, kik és mennyivel tartoznak a közösségnek, ezért csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján lehet közzétenni ilyen összeállítást.

A kormánypárt ugyanakkor úgy látja, hogy a helyi adóhatóságokra ugyanolyan szabályok érvényesek, mint az állami adóhatóságra. Márpedig a jogszabály kimondja, hogy a NAV honlapján teszi közzé az adósok nevét. Ráadásul ez az intézkedés a városok érdekeit szolgálja, hiszen a figyelemfelkeltés által elősegíti a tartozás rendezését – olvasható a Lázár János frakcióvezető által jegyzett anyagban.

Miskolcon bevált a módszer

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azután adta ki közleményét, hogy Miskolc a város honlapján közzétette azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a listáját, akik tartoznak a helyi adóval. A megyeszékhely jegyzője kijelentette: törvényesen cselekedtek, a listát nem távolítják el.

A miskolc.hu honlapon az olvasható, hogy a feketelista nyilvánosságra kerülése után egy nappal, vagyis február 21-én 3,9 millió forint érkezett be azoktól, akiknek tartozásuk volt. Sőt, már arra a hírre, hogy az összesítés felkerül a netre, csaknem 30 millió forintot utaltak át az adósok januárban, illetve február elején, emellett 21 részletfizetési kérelem érkezett 51 millió forint értékben.

Miskolcon 711 cég, illetve magánszemély tartozik a helyi adóval az önkormányzatnak. A legmagasabb hátralék gazdasági társaságnál meghaladja a 14 millió forintot, magánszemélynél pedig a 9 millió forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik