Három civilszervezet, az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla), a Védegylet és a Hallgatói Hálózat közös szervezésében zajlott a „Lebontott demokrácia” fantázianevű konferencia. A lassan két éve szerveződő civil mozgalmi élet az eddigi tömegrendezvényei alapján legalábbis kiadós „Orbánék véres kézzel esnek a demokráciának” típusú előadásokra számítottunk. Csalódtunk.
Biliborogatás szűk közönség előtt
A kötelező 200 forintos ruhatárdíjat (ami a Merlinben sajnos állandó sarzsi) és a konferencia elején megejtett 10 perces technikai szüntetet leszámítva a rendezvényt célszerűen és hatékonyan megszervezték. Igazán színvonalassá azonban az előadások tették, nem csupán az előadók névsora és a témák miatt, de a 7 perces időkeretnek köszönhetően is, ami megelőzte, hogy az előadók dagályos, kibogozhatatlan körmondatokba bonyolódjanak.
Az előadások pedig közel sem csupán a jelenlegi garnitúra számtalanszor kritizált, autoriter vizekre evező döntéseit boncolgatták. Szó volt itt Tocsik-ügyről, Postabank-botrányról, a 89-es választási törvény inkompetenciáiról és a politikai pártok mumusairól, a pártfinanszírozásról és az ügynöktörvényről is. Az esemény ars poetica-ját talán Polyák Gábor médiaszociológus, a pécsi jogi kar Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszékének oktatója foglalta össze, aki az előadások témáit mind a 20 éves magyar demokrácia állatorvosi lovainak nevezte.
A magyar választási rendszerről Tóka Gábor, a Közép-Európai Egyetem (CEU) választói magatartással, közvélemény-kutatással foglalkozó docense adott elő, aki leginkább arról beszélt, hogyan fejlődött a magyar választási rendszer és milyen (kormányokon átívelő) torzulások vezettek oda, hogy ma már egyértelműen egy többségi rendszerről beszélhetünk, holott a poszt-szocialista országok nagy részében inkább az arányosság irányába módosultak a választási törvények.
Ungváry Krisztián az elhallgatott ügynökmúltról beszélt
Fotó: MTI
Ungváry Krisztián szintén egy olyan témával állt elő, amitől veterán hatalmi elit tagjai izzadtan kapargatják aranymandzsettájukat. Az ügynök-ügy, amely éppen pár napja húzta le a vizes lepedőt a kormánypárt harcos antikommunizmusáról, a legtöbb közép-kelet-európai országban már lezárt ügy. A kommunista rendszer alatti ügynökhálózatot kutató történész szerint azonban a magyar ügynöktörvény (2003/III.) a nagy pártok alkujának mérhetetlenül cinikus eredménye, amely szinte lehetetlenné teszi a kutatást, például már a témában publikált tudományos munkához köti a kutathatóságot. Magyarán szólva az eredményt kéri és csak utána adja meg a hozzá szükséges információkat (bár a Ungváry Krisztián szerint ha ezt betartanák, ma semmit nem tudnánk a pártállami állambiztonságról). Ráadásul ennél a levéltárban lehet a leglassabban a legkevesebb adathoz jutni, véli a történész. Hozzátette, hogy az nem érv, hogy előbb a tartótiszteket kell leleplezni, mert az ő aktáik sokkal nagyobb mértékben kutathatóak, míg a törvény olyan kritériumokat támaszt a beszervezettek kutatásával szemben, hogy 90 százalékukat eleve kizárja ebből a körből.
Zsebmagyarország
A pártfinanszírozásról Földes Ádám, a Transparency International szakembere beszélt, aki egy 2010-es felmérésük eredményeivel nyitott. Ebből kiderül, a nagy pártok az országgyűlési választásokon nagyjából az elkölthető összeg három-négyszeresét költötték a kampányra a kihelyezett plakátok, tévészpotok és országjáró események beárazása alapján. A szervezet képviselője szerint a pártok számtalan tiltott és számos illegális forrásból szereznek pénzt a kampányra és valószínűleg még csak nem is 2010 volt a legdurvább ebből a szempontból. Bevett módszer az adókedvezményeken, magántámogatásokon, állami támogatások legális forrásain kívül, hogy egy nagy beruházó számára például csak akkor adják meg az engedélyeket, ha a párt által meghatározott vállalkozói kör kapja a kiszervezett munkákat, akik ezt követően visszacsúsztatnak egy borítékot a pártkasszába. Ez a kormánypárt saját üzlete, de akár pártok közötti megegyezés eredményeként is léterjöhet. Zsarolnak ugyanakkor hatósági vizsgálatokkal is, de az állami ingatlaneladások és a szervezett bűnözés bevonása sem kivétel. Példaként a Tocsik-, a K&H és a Strabag-ügyet említette Földes Ádám, bár hozzátette, hogy ez utóbbiban olyan erősen kapcsolódik a két nagy párt érdeke, hogy még eljárás sem indult az ügyben.
A drog rossz!
A már fentebb említett Polyák Gábor médiaszociológus az elmúlt 20 év nyilvánosságának történetét vázolta fel rövid hét percben. A lényeg nagyjából az, hogy a médiaháborútól a médiamutyin át eljutottunk a médiahegemónia időszakába. Az első időszakban, a 90-es évek elején a közmédia kontrollja felett zajlott a harc. A médiamutyi idején már a politikai elit konszenzusa segített a média fékentartásában, a 2010-es változások után viszont már nem volt szükség megegyezésre és annak a látszata sem szükséges már, hogy a különböző érdekcsoportok konszenzusra jussanak ebben a témában. Polyák Gábor szerint a kudarc jelei, hogy a magyar csatornák már régen külföldre menekültek a hazai szabályozás elől, a kurucinfóra hivatkozva hozott szabályozások pedig mindenki másnak ártottak, csak a szélsősjobboldali portálnak nem.
Fotó: MTI
A TASZ-képviseletében megjelent Sárosi Péter az elmúlt 20 évet a jogvédő szemüvegén át vizsgálta. Szerinte ebből a szempontból úgy néz ki a magyar politikai rendszer, mint egy színház, ahol mindig ugyanazt a darabot játsszák, csak a szereplőgárda változik időnként. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt hozta fel példaként, aki pár éve még tibeti zászlót lobogtatott, mikor itt járt egy kínai felsővezető, nemrégen viszont az a kormány vitette el az utcáról a tiltakozó tibetieket, amelynek ő jelenleg államtitkára. Szóba kerültek még a TASZ holokausztagadással kapcsolatos álláspontját balról támadók, vagy az a válasz, amit az illetékes államtitkár a szervezet azon álláspontjára fogalmazott meg, hogy a drogszabályozás szigorítása a világon sehol nem csökkentette a felhasználók számát: „Az új szabályozás célja egy fontos üzenet közvetítése: a drog rossz”.
Összességében a Milla, a Hallgatói Hálózatok és a Védegylet összerakott egy olyan konferenciát, amiben sikerült felülemelkedni a tömegrendezvényeken már alapfelszereltségnek számító öncélú orbánozáson és a húszéves magyar demokrácia betegségének számos tünetét sikerült feltárni, sőt megoldási javaslatokat kínálni rájuk. Más kérdés, hogy a március 15-i tömegrendezvényt valószínűleg jóval egyszerűbben dekódolható és könnyebben skandálható témák fogják uralni, de hát azt nem nehéz belátni, hogy igazi nyelvtörő lenne egymás után sokszor hangosan kimondani, hogy „át-láthatóbb, párt-finan-szírozást!
