Belföld

Dugába dőlt az antiszexprojekt?

A szex helyett házasságért kampányoló Magyar Családtudományi Társaság alig egy héttel megalakulása után máris válságba került.

A Hír24 információi szerint csütörtökre új közgyűlést hív össze a Magyar Családtudományi Társaság (MCST) elnöksége, melyben új vezetőség választását kezdeményezik, valamint nyilvánosságra hozzák alapszabályukat és küldetésnyilatkozatukat.

Úgy tudjuk, a társaság a tudományos hitelesség és objektivitás megerősítése érdekében, jövőbeni munkájuk sikerességéért, valamint a további – szerintük alaptalan – támadások kivédése miatt döntött az újragondolás mellett.

A házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat káros jelenségnek tartó, és emiatt a melegek érdekvédelmével foglalkozók körében nagy felháborodást keltő szervezet múlt hét pénteken alakult. A társaság tulajdonképpen a már évek óta létező Tudomány a Családért Egyesület “továbbfejlesztése”.

Az egyesület honlapjára feltöltött, – azóta már eltávolított – a Magyar Családtudományi Társaság ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabálya szerint: “az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség (…), az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik”.

A társaság “küldetésnyilatkozat”-tervezetében az áll, hogy a média is változtatásra szorul, mert az általa sugallt emberkép “botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. (…) Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. Teszik mindezt büntetlenül a huszonegyedik század Európájában és így hazánkban is.”

A kirekesztés nem tudomány

Közben a melegek érdekvédelmével foglalkozó Magyar LMBT Szövetség közleményben tudatta, szerintük homofób, kirekesztő nézeteket tudományos programként népszerűsíteni kívánó szervezet jött létre. Különösen aggasztónak tartják, hogy „a szervezet létrehozása fölött állami szervek és vezetőik bábáskodtak”. Álláspontjuk szerint, amit a Magyar Családtudományi Társaság jelenlegi formájában képvisel, az „nem tudomány, hanem a kirekesztés és a gyűlölködés intézményesítése”.

„Magyarország Alaptörvénye kiemelt értékként védi az emberi méltóságot, az egyenlőséget, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, a véleménynyilvánítás szabadságát. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy állami szervek vezetői ezen alapértékeket elutasító szervezet megalakításában vettek részt” – írták sajtóközleményükben.

“Szó sincs kirekesztésről!”

A Magyar Családtudományi Társaság elnöke, Balásházy Imre szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében hangsúlyozza: „A társaság a kirekesztés minden formáját visszautasítja. Tevékenységét a tudományosság kritériumai szerinti kutatások révén kívánja végezni. Munkáját pedig az Alaptörvény és a jogállamiság törvénykövető szellemében folytatja. A társaság tagjai sorában tudhatja a tudományos akadémia több tagját, számos egyetem és kutatóintézet vezetőjét, oktatóját és munkatársait”.

Az MCST elnöke azt írja: az, hogy nem tettek közvetlen említést a homoszexualitással kapcsolatban az alakuló ülésen, még nem jelenti azt, hogy a melegeket vagy bárkit, ki akarnának rekeszteni. “Sőt ellenkezőleg, alapelvünk, hogy minden ember méltósága azonos és senkit emberi méltóságában bántani, vagy akár megsérteni nem szabad. Ahogy az alakuló ülésen is elhangzott, a tudományos módszer és megközelítés, a pozitív hozzáállás és a más vélemény tiszteletben tartása az, ami vezérel minket. Minden bizonnyal a homoszexualitás kérdésével is jó lenne majd a társaságunknak foglalkoznia, de azt egyelőre nem tűztük a legfontosabb feladatok listájára.”

Balásházy szerint csupán egyszerű félreértésről van szó, és a társaság részletes céljairól későbbi sajtóbeszélgetés formájában kívánják tájékoztatni a közvéleményt. „A Magyar Családtudományi Társaság nem valami ellen jött létre, hanem valamiért. Senkit nem támad, senkit nem rekeszt ki, hanem csak szeretne tenni a társadalom legnehezebb helyzetben lévő rétegéért, a családokért” – zárul a közlemény.

Családvédelem állami támogatással?

Az MCST – elnöke, Balásházy Imre szerint – élvezi a Magyar Tudományos Akadémia és elnöke, Pálinkás József támogatását, valamint Tóth Tibor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet főigazgatója is szoros együttműködést ígért.

A Népszabadság úgy tudja, az egyik alapító tag Téglásy Imre, a radikális magzatvédő Alfa Szövetség elnöke és Komlósi Piroska, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Az alakuló ülésen rajtuk kívül részt vett még Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes országgyűlési képviselő is.

Dajcstomi sem érti

A nőügyeiről és válásairól elhíresült Deutsch Tamás a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől várja a választ: hogyan viszonyulhat egymáshoz a nemzeti identitás és a házasság előtti szex? A fideszes európai parlamenti képviselő ironikus Twitter-bejegyzésben reagált a Magyar Családtudományi Társaság megalakulására.

„Tisztelt NER! Hálásan köszönöm a NER-nek, hogy ideológiailag teljesen felvérteződtem! Már csupán egyetlen dolog nem tiszta számomra, hogy mi a helyzet a keresztény és/vagy nemzeti identitás vs. házasság előtti szexuális kapcsolat kérdésében? Kérem valamelyik ráérő NERtitkárt, hogy postafordultával nyilatkozza le (ki?), mi a helyes. Napról napra jobban hiszek a NERben! dajcstomi NER tag”

DK: A kormány tartsa távol magát a polgárok hálószobájától!

A Demokratikus Koalíció a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a kormány segítséget és támogatást nyújtson olyan civilszervezetnek, amely nyíltan támadja a kormánynak nem tetsző magánéletet élőket – áll az ellenzéki párt közleményében.

„A Demokratikus Koalíció a legelemibb szabadságjogok megsértésének tartja a Magyar Családtudományi Társaság létrejöttét, és kormányzati támogatását. Tiltakozunk az ellen, hogy a kormány agresszív, kirekesztő szándékait tudományos köntösbe öltöztető szervezet mögé bújva próbálja előírni, hogy ki, hogyan élje saját életét, hogy megpróbálja szabályozni még polgárainak szexuális életét is. Olyan Magyarországért küzdünk, ahol az államnak sem joga, sem módja nincs beavatkozni polgárai magánéletébe” – hangsúlyozza a DK.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik