Belföld

Küzdenek a házasság előtti szex ellen

Káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat a pénteken megalakult Magyar Családtudományi Társaság.

A Népszabadság a szombati számában Küldetésnyilatkozat állami hátszéllel című cikkben azt írja, hogy a társaság tulajdonképpen a már évek óta létező Tudomány a Családért Egyesület “továbbfejlesztése”.

A Magyar Családtudományi Társaság ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabálya kimondja: “az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség (…), az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik”.

A társaság “küldetésnyilatkozat”-tervezetében az áll, hogy a média is változatásra szorul, mert az általa sugallt emberkép “botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. (…) Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. Teszik mindezt büntetlenül a huszonegyedik század Európájában és így hazánkban is.”

Tóth Tibor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet főigazgatója szoros együttműködést ígért – olvasható a lapban. Balásházy Imre, a társaság vezetője pedig a Népszabadságnak elmondta, hogy a Magyar Családtudományi Társaság a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatását is élvezi.

A társaság elnöke, Farkas Péter, aki a Család és Szociálpolitikai Intézet családpolitikai igazgatóságának megbízott vezetője a tervek között említette a családtudománnyal foglalkozó szervezetek integrációjának szándékát, honlapok és később folyóiratok indítását.

Az egyik alapító tag Téglásy Imre, a radikális magzatvédő Alfa Szövetség elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik