„A magyar egészségügy problémái – szerintem – két dologból erednek. Az egyik az évtizedek óta fennálló alulfinanszírozottság: hazánkban a nyugati, de még a környező országok finanszírozási szintjének a töredékéért működtetjük az egészségügyet – szinte minden területen meghaladva az ő szakmai színvonalukat” – állítja Komáromi Zoltán. Az országos szakfelügyelő főorvos szerint ebből az alulfinanszírozottságból ered az egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony bérszínvonala, az egészségügyi intézmények lerobbant kubatúrája és infrastruktúrája, valamint a végeláthatatlan várólisták.
Komáromi doktor úgy véli: a másik „örökség” az egészségügyi ellátó rendszer kórházi súlypontja. „Pártállástól és pozíciótól függetlenül már régóta mindenki arról beszél, hogy végre a fejéről a talpára kellene állítani az intézményrendszer piramisát” – mondja a főorvos, aki szerint meg kellene erősíteni az alapellátást, a szakmailag ellátható betegeket inkább a járóbeteg–szakellátásban, egynapos sebészeti keretekben, járóbetegként kellene meggyógyítani, nem a rosszul szervezett, alulfinanszírozott, rossz körülmények között működő szakembergondokkal küszködő kisvárosi kórházakban kellene naponta megküzdeni a múlt századi technológia és a korszerű medicina lehetőségei között feszülő ellentétekkel.
„A megoldás is egyszerű lenne” – vélekedik Komáromi Zoltán. Grippen vadászgépek beszerzése és a levegőben tankolásuk megoldása, futballstadionok építése és beléptető–rendszerek fejlesztése, az ésszerűtlen nyugdíjazások, segélyezések politikája és egyéb ilyen látványos, csak a politikusok számára fontos pénzkidobások helyett végre költségvetési fedezetet kellene biztosítani az egészségügyi ellátás reális áron történő finanszírozására. Meg kellene becsülni az ott dolgozó több százezer szakdolgozót és diplomást, ésszerűsíteni és korszerűsíteni kellene az ellátás intézményrendszerét, ezzel párhuzamosan vissza kellene állítani az egészségügy presztízsét, társadalmi tekintélyét.
Háziorvosok: 30 százalékuk nyugdíjas
A háziorvosi társadalom végzetesen elöregedett. A szakma közel 10–12 éve kongatja a vészharangot, már akkor látszott, hogy megfelelő utánpótlás kinevelése és praxishoz jutásuk támogatása, az egészségügyi szakdolgozó–képzés és informatikát kezelni tudó asszisztensek kiképzése nélkül 2015 és 2020 között olyan humán erőforrás krízis vár az országra, hogy azt akkor, a krízis létrejöttekor semmilyen eszközzel nem lehet majd kezelni. 2000-ben a háziorvosok átlagos életkora 54 év volt, mostanra ez meghaladja az 58 évet, akkor 600 nyugdíjas korú kolléga dolgozott a rendszerben, mára számuk meghaladja az 1.800-at. A 6.700 háziorvos közel 30 százaléka nyugdíjas, közülük több, mint 800-an betöltötték a 70. életévüket.
Komáromi Zoltán: reális elvárásaim a mindenkori kormányzattól
Fotó:Szeged24
A háziorvosi praxisok 80 százalékában egy orvos és egy ápolónő dolgozik, ketten látnak el nem ritkán naponta 80-100 beteget – 4 órában. 2000-ben bevezették a működtetési jognak nevezett praxisjogot, hogy 30-40 év kemény munkája után esélyt adjon az idős kollégáknak a tisztességes visszavonulásra. Mivel ezzel együtt nem sikerült módosítani az önkormányzati törvényt a praxisjog eredeti koncepciója (egészen az idén év elején életbe lépett módosításig) működésképtelen volt. 2003-ban – megfelelő érdekképviselet hiányában – megtorpant a háziorvosi szolgálatok finanszírozásának 10 év óta tartó folyamatos emelkedése: a kártyapénz alapját jelentő egy pontra számított díj (ami 1992-ben 20 Ft-ról indult) 163 Ft-on befagyott, azóta is ezen az értéken lebeg.
2007-ben bevezették a vizitdíjat, ami havonta 150-200 ezer Ft bevételt jelentett a háziorvosi praxisoknak, a finanszírozás 20-25 százalékos növekedését jelentette. Megfelelő kommunikáció és a háttérszolgáltatások kiépítésének hiányában sem a lakosság, sem maguk a háziorvosok nem fogadták el ezt a konstrukciót, ezért lehetett sikeres a szociálisnak nevezett népszavazás, ami eltörölte, és a jelenlegi kormány számára is vállalhatatlanná teszi bármilyen formájának bevezetését, ami egyébként sokat segíthetne az alulfinanszírozástól is szenvedő egészségügyi alapellátáson.
A háziorvosi rezidensképzés 1993 óta változatlanul 80 fős kontingenst jelent, de amíg akkor 2-3-szoros túljelentkezés volt erre, mostanában alig sikerül feltölteni a létszámot. „Ami viszont még tragikusabb” – véli Komáromi doktor – „évek óta a kiképzett kollégák fele nem kerül be a háziorvosi rendszerbe, vagy más klinikai szakmában kezd dolgozni, vagy rögtön külföldre megy”. A magyar orvosképzés és szakorvosképzés még mindig magas színvonala biztosítja, hogy megfelelő nyelvtudás birtokában Európa bármelyik országában biztonsággal elhelyezkedhetnek.
Idehaza 5–10 millió Ft-ot fizethetnek egy háziorvosi praxisért, amit 10–15 évig törleszthetnek a havi átlagosan 850 ezer forintos finanszírozásból, amiből működtetniük kell a rendelőt, fizetni a rezsit, a fűtést, a világítást, a telefonköltségeket, a veszélyes hulladék elszállítását, működtetni a gépkocsit, fizetni az ápolónő és a takarító bérét, fizetni a járulékokat és adókat. Ezzel szemben külföldön minimum 4.000 € fizetéssel várják őket, nem kell kényszervállalkozóként szenvedniük azzal, hogyan jönnek ki a szűkös finanszírozásból?
„Jelenleg semmilyen politikailag értékelhető garanciát nem látok arra, hogy az egészségügy pozíciójának javítása tekintetében releváns kormányzati szándék valósuljon meg” – teszi hozzá Komáromi doktor.
Szakember-krízis
„Vannak reális elvárásaim a mindenkori kormányzattól, a mindenkori minisztertől” – fogalmaz a főorvos, aki szerint a stadionépítés, az autópálya-építés, a külföldi befektetők zöldmezős beruházásainak támogatása, a futballakadémiák, az oktatásügy öncélú átalakítása ne lehessen előrébb, mint a lakosság egészségének megőrzése, javítása, megmentése. Ehhez első lépés lenne az ágazat, ezen belül az alapellátás megfelelő költségvetési pozíciójának megteremtése. „Gyalázat, hogy még a környező országokhoz képest is 2-3 százalékos elmaradásunk van” – teszi hozzá.
2012-ben Magyarországon egy lakos egészségügyi alapellátására (háziorvosi ellátás + ügyelet) havonta 676 Ft-ot fordít a költségvetés! A minisztérium tartson folyamatos kapcsolatot az ágazatban dolgozó, az egészségügyet ténylegesen nap, mint nap a hátán cipelő szakemberek hiteles képviselőivel, fontos szakmai és szakmapolitikai döntések, stratégiai koncepciók kidolgozása kapcsán legyenek érdemi egyeztetések, hatástanulmányok, amelyek kidolgozásába szintén vonják be a ne csak a szakma, hanem a betegszervezetek szakértőit is.
A fiatal szakemberek számára (is) megfelelő perspektívát kellene teremteni, hogy ne külföldön lássák egyéni sorsuk egyetlen reális alternatíváját. A kórházi rendszert hónapokon belül működőképes struktúrában átszervezve, megfelelő gazdasági mozgástér biztosítása mellett kellene megerősíteni, akárcsak az alapellátást és a járóbeteg-ellátást. „Ugyanis 2-3 év múlva, változatlan feltételek esetén, visszafordíthatatlanul bekövetkezik a szakértők által évek óta prognosztizált szakember-krízis. Nem lehet majd akkor hirtelen 3 ezer szakképzett, gyakorlott, magyarul beszélő háziorvost és ugyannyi rutinos ápolónőt hirtelen előteremteni” – vélekedik Komáromi Zoltán.
Névjegy
Komáromi Zoltán 1980-ban diplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, dolgozott mentőorvosként, helyettesítő és ügyeletes körzeti orvosként, 1987-ben nevezték ki körzeti orvosnak. Azóta rendelt falusi, kisvárosi, nagyvárosi körzetben, Szegedről 14 éve költözött családjával Budapestre, a XII. kerületben praktizáló háziorvos. 1998-ban a Magyar Orvosi Kamara országos titkárának választották, 2002-ben a MOK alelnöke lett egészen – mint ő fogalmaz – a 2003. augusztusában megszervezett kamarai puccsig. Azóta szakmai érdekképviselettel nem foglalkozik. 2005-ben nevezték ki országos szakfelügyelő főorvossá, ebben a minőségében az országos tiszti főorvos szakmai tanácsadója és részt vesz a szakmai–szakmapolitikai döntések előkészítésében, előzetes véleményezésében.
