Belföld

Civilek az állami civilesítés ellen

Civil szervezetek véleménye a tervezett új emberi jogi ellenőrző mechanizmusról.

Korábban a témában:

A kormány Emberi Jogi Munkacsoportot hozna létre, amely mellett Civil Kerekasztal Fórum is működne. Ennek civil tagjait a kormány képviselői jelölnék ki. 12 szervezet – köztük a TASZ – közösen véleményezte a tervezetet. A Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárnak elküldött dokumentum szerint a civilek ugyan üdvözölték a kabinet szándékát, de számos kritikát is megfogalmaztak.

Aggályosnak tartják, hogy a munkacsoport mellett működő civil fórum tagjait nem pályáztatnák, felkérnék, hanem kijelölné őket a munkacsoportot vezető kormányzati tisztviselő, a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. A tervezet szerintük nem tartalmaz semmilyen garanciát arra, hogy a fórum be tudja tölteni konzultációs szerepét.

A civilek javasolták:

• a testületek feladatkörét jobban tükröző elnevezések (Emberi Jogi Tárcaközi Bizottság, Emberi Jogi Tanács) használata;
• a civil konzultációs testületen belül az államigazgatáson kívüli szervezetek meghatározó súlyának biztosítása;
• a civil szervezetek részére nagyobb autonómia biztosítása a testület összehívása, napirendjének megállapítása és javaslattételi joga terén;
• az emberi jogok helyzetét elemző éves jelentés elkészítésének előírása a testületek számára;
• a részt vevő civil szervezetek pályázati rendszer révén történő kiválasztása;
• az emberi jogi területek széles körének megjelenítését biztosító pályázati rendszer működtetése;
• az átlátható és nyilvános működés biztosítása a szó szerinti jegyzőkönyvezés, és a testületek anyagainak teljes körű nyilvánosságra hozatala révén;
• a kisebbségi vélemény feltüntetése a testületek által tett javaslatoknál.

Az emberi jogok érvényesítése területén komoly tapasztalattal rendelkező civil szervezetek szerint a javaslat nem tisztázza kellően az új testületek egymáshoz fűződő viszonyát, feladatkörét; nem nyújt garanciákat az emberi jogi területek széles körének megjelenítésére; nem tisztázza a részt vevő civil szervezetek kiválasztásának szempontjait; nem biztosítja a nyilvános és átlátható működést.

Felhívták az államtitkár figyelmet rá, hogy a javaslat véleményezésére biztosított kétnapos határidő az érdemi társadalmi vita lebonyolítását nem teszi lehetővé.

Címkék: taszemberi jogok

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.