Belföld

Megrepedt az Ellenzéki Kerekasztal

Civilekkel foltozná össze a Szolidaritás Mozgalom, akár konzervatívokkal is. Nyitott szerveződést és rontáslevételt akarnak. Meg kokárdát.

„Orbáni rontás”

Civilekkel fogna össze az Szolidaritás Mozgalom által életre keltett Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal. Ezt a Szolidaritás társelnökei jelentették be. Szerintük Magyarország jelenleg nem működik, az emberek félelemben élnek, teljes a létbizonytalanság; többek közt rossz a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság, a közlekedés és a közbiztonság is. A mozgalom úgy véli, széleskörű társadalmi összefogás szükséges és így kell nyomást gyakorolni a politikára, a politikai pártokra. Ezért hívták életre az Ellenzéki Kerekasztalt, melynek egyik feladata „az orbáni rontás felszámolását megalapozó” program létrehozása.

Kónya Péter a Szolidaritás egyik társelnöke szerint ez a szerveződés nem baloldali, nem liberális, hanem nyitott – emiatt pedig konzervatív szervezetek is csatlakozhatnak hozzá. „Meg a Fideszen belül is kialakulhat egy olyan csoportosulás, mely nem az Orbán-kormány politikáját kívánja folytatni.” – mondta. Mától két héten át várják a civil szervezetek jelentkezését.


Fotó: MTI / Földi Imre

Kónya egyébként úgy látja, jelenleg olyan helyzetben van az ország, hogy nem zárható ki az előrehozott választások lehetősége. A társelnök szerint tarthatatlan, ami a rendszerváltás óta a magyar politikai színtéren zajlik: koncepciótlan, ideológiai és pártérdekek befolyásolják. „Kell lenni közös alapoknak, amikhez nem nyúlunk hozza..”

Vissza a kokárdát!

A Szolidaritás március 10-re tömegdemonstrációt szervez a Parlament elé „Együtt a Köztársaságért – tüntetés a szociális és a szabadságjogokért” címmel. Azt remélik, hogy ezen legalább annyian lesznek, mint a tavalyi úgynevezett D-dayen vagy a január 2-ai Operaház előtti tüntetésen.

Itt nem fizetett forradalmárok lesznek – mondta Kónya, aki szerint nem a kormánypárti Békemenet mutatja meg, hogy a társadalom valójában milyen véleménnyel van az orbáni politikájáról. Székely Sándor, szintén társelnök szerint nem elég csak tüntetni, új köztársaságot kell létrehozni – ennek első lépése pedig a márciusi tüntetés lesz. Székely hozzátette: vissza szeretnék szerezni a kokárdát, mint jelképet. Céljuk, hogy bárki, bármikor, félelem nélkül hordhassa, párthovatartozás nélkül.

„Aki kimarad, lemarad”

Ezt már ismét Kónya Péter mondta, kommentálva a 4K! hétfő reggeli bejelentését, miszerint az Egymillióan a magyar sajtószabadságért! Facebook-csoport égisze alatt alakult párt nem kíván részt venni az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. A 4K! ezt azzal indokolta, hogy korábban az LMP is visszautasította a részvételt és így már ők sem látják értelmét a szerveződésnek. A Szolidaritás Mozgalom társelnöke szerint a magyar emberek összefogást és új politikát várnak, aki pedig ebből kimarad, az lemarad.


Fotó: Kummer János

Új kerekasztal

Az Ellenzéki Kerekasztal ötletét korábban a Szolidaritás Mozgalom jelentette be. Céljuk volt, hogy egy asztalhoz ültessék az Orbán-kormány demokratikus ellenzékét. Az akcióval közösséget vállalt az MSZP, a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció és a 4K! i. Az LMP azonban már akkor jelezte: kongresszuson dönt arról, hogy csatlakozik-e a szerveződéshez. Az ellenzéki párt küldöttei végül nemet mondtak a kerekasztalra.

Így indokolták lépésüket: „Az LMP a programját azokkal a civil és szakmai szervezettekkel, parlamenten kívüli mozgalmakkal, pártokkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni az országunk megújulásához, és az Orbán-kormány kritikája mellett, hozzánk hasonlóan, napirenden akarják tartani a hozzá vezető út kritikáját is. Az LMP önállóan készül a soron következő parlamenti választásra. A parlament jelenlegi pártjai között nem látunk olyan partnert, akivel a ciklus hátralevő részében rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne.”

A Szolidaritás társelnöke, Kónya Péter szerint a jövő héten ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az LMP-vel.

Az eredeti
Az eredeti Ellenzéki Kerekasztalt még 1989. március 22-én hozták létre az akkori hatalommal szembe kerülő politikai erők. Alapvető véljuk volt, hogy ellenálljanak az MSZMP törekvéseinek. A Kerekasztal munkájában részt vett: a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), a Független Földmunkás és Kisgazda Párt (FKgP), a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a Magyar Néppárt (MNP), a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP), a Bajcsy-Zsilinszky Társaság (BZST) és megfigyelői státusban a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (FSZDL). Az úgynevezett “négyigenes népszavazásról” és az Ellenzéki Kerekasztalról bővebben itt olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik