Belföld

Ez vár a devizahiteles közszolgákra

A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a közszférában dolgozó devizahiteleseknek nyújtandó segítség részleteit.

A kormány 2011. december 15-én megegyezett a Bankszövetséggel, mely szerint a korábbi árfolyamgát rendszerét a hitelesek számára meghosszabbítja és kedvezőbbé kívánja tenni. A megállapodás szerint a devizajelzáloghitel-adósok 2012 végéig kezdeményezhetik a belépést az árfolyamvédelmi-rendszerbe – olvasható a kormány honlapján.

Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírását a gyűjtőszámlán 2016 végéig biztosítják 2014 vége helyett. Az új árfolyamgát feltételei szerint a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözetét két külön számlán könyvelik. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Az utóbbi összeget 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra. Az ügyfél terhét jelentő tőkegyűjtőszámla a bankközi kamat szerint, tehát kedvezményesen kamatozik.

Annak a közszférában dolgozónak, aki devizaalapú, jelzálog-fedezetű hitelt vett fel – a bankjánál év végéig kezdeményezte a végtörlesztést, de mégsem tudott élni azzal –  a tárca ígérete szerint további kedvezményeket nyújtanak.

1. A közszférában dolgozók kérelmét a bankok soron kívül bírálják el – ez akár több hónapos előnyt jelent.
2. Az állam a közszférában dolgozóknak gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőkegyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családoknak 3% a kamattámogatás mértéke, és ezenfelül minden gyermek után plusz 1% kamattámogatás jár.
3. Az állam az árfolyamgátrendszerbe belépett közszféra dolgozóknak egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelynek összege megegyezik a 2012. február 1. és az első árfolyamgát feltételei alapján fizetendő törlesztőrészlet időpontja – de legkésőbb 2012. július 1. – közötti időszakban a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbségével. Ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett (CHF/HUF: 180; EUR/HUF: 250; JPY/HUF: 2) törlesztették volna hitelüket – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik