Gazdaság

Végtörlesztési végjáték

Az idő egyre fogy. Sokan beragadhatnak devizahitelükbe.

A nagybankok szinte kivétel nélkül leállították már a végtörlesztéshez használható forinthitelek befogadását. A takarékok (néhány kivétellel) még nem zárták be a boltot, de az idő mindenkinek egyre fogy. Meggondolandó, hogy a jelenlegi kamatszinten mennyire éri meg a forinthitel – írja az énpénzem.hu.

A gazdasági portál szerint a hitelpiacra visszatért FHB mellett a nagybankok közül már csak az Erste és az OTP fogad be kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést a saját ügyfeleitől. A bankok egyre találékonyabbak az elutasításban, így ebben a lehetőségben sem szabad nagyon reménykedni, de a kisbankok és a takarékok közül még többen állják a sarat ( vagy hivatalosan nem jelentették be, hogy felhagynának a kérelmek befogadásával).

A kormány és a bankszövetség közötti megállapodásnak megfelelően április elsejétől lép hatályba (az eredeti január elsejei időpont helyett) a jelzáloghiteleknél a referenciakamat kötelező alkalmazása. Ettől az időponttól a bankoknak a három, illetve a hathavi pénzpiaci (Bubor) kamathoz, vagy a 3, 5, illetve 10 éves állampapírpiaci referenciahozamhoz kell kötniük az árazást.

Tilos a kezelési költség alkalmazása, de a határozott időre szóló akciós kamat is. A jogszabály szerint a fennálló, ennek a rendelkezésnek nem megfelelő szerződéseknél az ügyfelek augusztus 31-ig egy alkalommal kérhetik a módosítást, újrakötést vagy kiváltást. A jelenlegi pénzpiaci folyamatok alapján például a Kinizsi Bankkal szerződők aligha rohannak majd, hogy változtatást érjenek el. A mostani kamatszint bizonyára sokakat tántorít el egy ilyen lépéstől. Annak ellenére, hogy hosszabb távon (és normális körülmények között) kifejezetten kedvező a referenciakamat alkalmazása a banki ügyfeleknek.

Érvénytelenné nyilvánítható devizahitel-szerződések?

A köztévé reggeli műsora közben megszólaltatta azt a siófoki ügyvédet, aki szerint semmisnek tekinthetők a bankok számára egyoldalú előnyöket biztosító hitelszerződések. A jogász azt mondja, a szerződések érvénytelenségének megállapításáért az adósoknak pert kell indítaniuk. Az Európai Bíróság főtanácsnokának állásfoglalása szerint a fogyasztók figyelmen kívül hagyhatják a szolgáltatók szerződési feltételeit, ha azokat az egyes országok nemzeti bírósága tisztességtelennek nyilvánította. “Számtalan ilyen per van. És most volt elege az Európai Bbíróságnak, a luxemburgi bíróságnak, és azt mondta, elég. Ezt nekünk üzente” – mondta Léhmann György.

A hazai bankszektort a devizahitel-szerződések tömeges semmissé nyilvánítása sem rengetné meg. Damm Andrea szakjogász szerint ilyenkor a pénzintézeteknek legfeljebb az extraprofitról kellene lemondaniuk. “Ha ugyanazokkal a feltételekkel kellene az adósoknak a hiteleket visszafizetni, mint amilyen feltételek mellett megkötötték a szerződést, az önmagában a bankoknak nem okozza azt a veszteséget, ami a tönkremenetelükhöz vezethet” – tette hozzá.

A Jobbik kartellvizsgálat megindítását kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, mivel az ellenzéki párt szerint a bankok összehangoltnak tűnő módon, jelentős mértékben emelték a forinthitelek kamatait a devizahiteles végtörlesztésről szóló kormányzati mentőcsomag bejelentése után.

Az Európai Bíróság főtanácsnokának állásfoglalása egyelőre nem veszélyezteti a hazai bankrendszert. A Legfelsőbb Bíróság tavaly szeptemberben a szegedi Partiscum takarékszövetkezet elleni perben kimondta, hogy törvényes a lakáshitelek egyoldalú szerződésmódosítása és így a kamatemelés is, amennyiben ezek arányban állnak a külső körülményekben bekövetkezett változásokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik