Gazdaság

Ennyit vitt el eddig a végtörlesztés

Eddig összesen több mint félmilliárd euróval apasztotta az ország nemzetközi tartalékait a végtörlesztés, a végső adat azonban ennek várhatóan többszöröse lesz.

A végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tendereken 1210 millió eurónyi (360 milliárd forintnyi) ajánlatot fogadtak el, ebből 890 millió eurót (262 milliárd forint) októberben, 320 millió eurót (98 milliárd forintot) novemberben a Magyar Nemzeti Bank ma publikált előzetes novemberi statisztikai mérlegadatai szerint. A már megvalósult végtörlesztések alapján a pénzintézeteknél összesen 526 millió eurónyi (155 milliárd forintnyi) devizahitelt végtörlesztettek (októberben 235, novemberben 291 millió eurót).

A jegybank statisztikájában szereplő adat eltér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által a múlt héten közölt számoktól, amely szerint az első két hónapban 339 milliárd forintnyi devizahitelt számoltak fel, kedvezményes árfolyamon 248 milliárd forint visszafizetése mellett a végtörlesztés keretében az ügyfelek. Az eltérés oka vélhetően az, hogy a PSZÁF a devizahitelesek teljesítését követően lezárt ügyleteket tartalmazza, az MNB mérlegében viszont még csak azok szerepelnek, amelyeknek banki elszámolása is megtörtént.

A végtörlesztés tehát november végéig összesen 526 millióval apasztotta az egyébként impozáns (35,87 milliárd eurós) nemzetközi tartalékainkat, ám a következő 3 hónapban (igénybejelentésre december végéig van lehetőség, ám a teljesítésre 60 napot ad a törvény, tehát február végéig elhúzódhat a végtörlesztéshez kapcsolódó ügyletek lebonyolítása) további havi 200-300 milliárdos csökkenésre lehet számítani, ha az eddigieknek megfelelő ütemben jelentenek be igényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik