Belföld

Török: Schmitt politikai halott lehet

Nem élheti túl az államfő, ha beigazolódik, hogy plagizált – írja Török Gábor.

Ha igaz a vád, akkor a Vision Consulting vezetője szerint mindegy, lemond-e. Schmitt Pál politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül. A politológus meggyőződése, a magyar államfőnek távoznia kellene, ezzel megóvhatna még valamennyit hivatala tekintélyéből.

Az elemző nem ért egyet azokkal, akik szerint az ügyet a Fidesz hozta elő, mert változást szeretne az elnöki poszton. A jelölő pártnak tudnia kell, egy ilyen botránynak a politikai elitben nagyobb a hatása, mint a széles közvéleményben. „A választók természetesen érzékenyebbek a lopás és csalás klasszikus eseteire, de a döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők világosan tudják, hogy mekkora botrány egy ilyen plágium” – írja Török Gábor. Szerinte a jobboldali véleményvezéreknek pont annyira védhetetlen az ügy, mint bármilyen más világnézetű kollégáiknak.

Az elemző nem tartja véletlennek, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta hallgat, hiszen nem biztos, hogy a párt elvi-morális véleménye hatalmi-politikai szempontokból nyilvánosan vállalható. Az biztos, hogy az ügy árt a kormánynak, de azt mérlegelni kell, mi legyen a Fidesz következő lépése. „Márpedig ez a gondolkodás döntő lehet: ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik.”

A kormányoldal a történetből egyébként jól is kijöhet. Nemcsak megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, pozitív példát mutatva, de újabb “két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad” által választott államfő mandátumát. “Azaz: nem 2015-ben, a következő parlamenti ciklus elején, hanem 2017-ben, a ciklus vége felé érne csak véget a Fidesz-KDNP által választott elnök hivatali ideje. Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet – írja Török Gábor .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik