A szervezeti és működési szabályzat módosítása nyomán a jövőben pénzügyi, illetve ügyrendi, jogi és nemzetiségi, valamint területfejlesztési és turisztikai bizottság működik majd a közgyűlés keretén belül. Megszűnt a bizottságokban a külsős tagok részvétele is, így a testületek összlétszáma a korábbi húszról kilencre csökkent.
A korábbi oktatási, kulturális és sport bizottság feladatait részben az új posztként létrehozott civil tanácsnok látja majd el.
Vízhányó Ferenc közgyűlési alelnök – két alelnöktársához, Zakar Péterhez és Ádok Jánoshoz hasonlóan – január 1-jétől társadalmi megbízatásban végzi munkáját.
A közgyűlés döntött arról is, hogy pályázatot ír ki a főjegyző posztra, amelyről a tisztséget betöltő Kovalcsik Andrea 2011 decemberében mondott le.