Belföld

Amerika csalódott bennünk

Az Egyesült Államok aggályai változatlanok egyes magyar törvények miatt - közölte az amerikai nagykövet.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis a közszolgálati rádió reggeli műsorában azt mondta, Washington várja a magyar választ Hillary Clinton külügyminiszter két héttel ezelőtti levelére. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint a helyzet gyorsan változik, amikor a külügyminiszter elküldte levelét, az új magyar alkotmány nem volt hatályos, de ma már igen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy többet ne kérnék a kormányt arra, fontolja meg újra döntéseit.

A diplomata hangsúlyozta azt is: “A magyar törvényeket a magyarok határozzák meg”, az Egyesült Államok megítélése szerint azonban ezek némelyike súlyosan érinti a demokráciát. Eleni Tsakopoulos Kounalakis példaként említette a Nemzeti Bank helyzetét, az igazságügyi reformot és a médiatörvényt. Az egyházügyi törvény végül elfogadott formájában sem vették figyelembe a nemzetközi aggályokat – tette hozzá.

A diplomata többször beszélt súlyos csalódottságáról, mivel hónapokon át aktívan egyeztettek az Orbán-kormánnyal a lényeges reformokról, már akkor jelezték aggályaikat, amelyek közül Budapest szinte egyet sem fontolt meg, noha Washington mindvégig elismerte, hogy a magyar kormány demokratikus és szabad választásokon került hatalomra.

A nagykövet elmondta: bátorítják Magyarországot a megállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, és örömét hangoztatta, hogy folytatódhatnak az informális egyeztetések. Hozzátette, remélik, lesz előrelépés. A befektetők magyarországi terveiről Eleni Tsakopoulos Kounalakis azt mondta: a már régóta az országban működő amerikai vállalatok maradni akarnak, mert nagyon jó az infrastruktúra, jól képzett a munkaerő és Európa más országaival összehasonlítva még mindig kedvezőek a működési költségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik