November 21-én kezdték el, és december 31-ig folytatják kiemelt ellenőrzéseiket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal koordinálásával az élelmiszer-biztonsági hatóságok. A razzia során az ünnepi hagyományokhoz kapcsolódó termékeket fokozottan vizsgálják.
„A vizsgálatok az élelmiszer-ipari termékekre, többek között az édességekre és húskészítményekre, valamint a halászati termékekre vonatkoznak, továbbá az ellenőrzés kiterjed a vendéglátásra is, különös tekintettel az ázsiai vendéglátók ellenőrzésére” – mondta el dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár.
A vizsgálatok első szakasza december 4-én zárult le. Összesen 1954 ellenőrzést hajtottak végre, köztük élelmiszer-ipari előállítóknál, vágóhidaknál, édesipari termelőknél. Több mint 18 ezer élelmiszert vizsgáltak meg, és a vizsgált tételek 1,8 százalékát, 46,7 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, közel 13 millió Ft értékben. A legtöbb hiányosság a higiénia területén volt, de a forgalmazott termékek minőségével is akadtak problémák, több esetben pedig nem volt megfelelő a dolgozók egészségügyi alkalmasságának, illetve a képzettségüknek a dokumentálása. Az ellenőrök 55 esetben csupán a figyelmeztetés eszközével éltek, 87 alkalommal viszont, összesen 7,9 millió Ft értékben bírságot szabtak ki.
A téli akció része az élőállat-szállítások ellenőrzése is. December 4-ig 669 szállítmány közel 725 ezer szállított állatát vizsgálták meg a szakemberek. Jó hír, hogy jelentős szabálysértéssel nem találkoztak, az állatok egészégi állapota és ivóvízellátása rendben volt.
575 vendéglátó létesítmény vizsgálata is lezajlott, közülük 56 helyszínen észleltek a szakemberek olyan súlyosabb hibákat, mint a műszaki feltételek, a takarítás hiánya vagy a lejárt fogyaszthatósági idejű termékek forgalmazása. A vizsgálatok kiterjedtek az ázsiai konyhák szolgáltatásaira is az ország több pontján, az ellenőrzött 143 vendéglátóegység 23 százalékánál tapasztaltak az ellenőrök komoly hiányosságokat. Súlyos élelmiszer-biztonsági hibák miatt 12 üzletet kellett felfüggeszteni, melyek közül 9 ázsiai ételeket forgalmazó étterem volt.