A magyarok kétharmada nem tervezi, hogy beoltatja magát influenza ellen. A válaszadók 19 százaléka fontolgatja a vakcina megvásárlását, 1 százalékuk már meg is tette ezt, további 12 százalék pedig még nem döntött – derült ki a KutatóCentrum online villámkutatásából, amelyet a hvg.hu közölt.
A közvélemény tisztában van a betegség veszélyeivel, csupán 6 százalék vélekedik úgy, hogy az influenza csak egy komolyabb meghűlés. A felmérésben részt vevők háromnegyede ugyan nem tart a védőoltás mellékhatásaitól, de 52 százalékuk szerint mégsem a készítmény a legjobb védekezési módszer.
„Sajnos széles körben elterjedt téveszme, hogy az influenza vitaminokkal, nyomelemekkel, sok zöldség és gyümölcsfogyasztással megelőzhető. Holott az influenzát kizárólag védőoltással lehet hatékonyan megelőzni, a vitaminokkal és nyomelemekkel megerősített erős immunrendszer csupán a betegség könnyebb átvészeléséhez nyújt segítséget” – állítja Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa.
Az országos tiszti főorvos, Paller Judit október végén elmondta: a kór elleni védekezés bizonyítottan leghatásosabb módja a védőoltás, ezért mindenkinek azt ajánlja, hogy adassa be magának a vakcinát.
Az idén is 1,3 millió darab készítmény áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg a szert. Azok, akik nem jogosultak erre, orvosukkal írathatják fel receptre a patikákban kapható vakcinák valamelyikét.