Belföld

A középiskolások haramada drogozott már

Tavaly negyvennél is több bódító anyag került piacra, betiltásuk csak más merőben más szabályozás mellett lenne lehetséges.

A középiskolások csaknem egyharmada vett már magához valamilyen tiltott vagy még legális drogot. Visszaszorult a heroin, míg egyre népszerűbbek a „dizájner”-drogok, továbbá a marihuána és az amfetamin – hangzott el csütörtökön a Nemzeti Drog Fókuszpont 2010-es jelentését bemutató sajtótájékoztatón a fővárosban.

A dizájnerdrogok a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival előállított szerek. Rohamosan jelennek meg ezek az új készítmények – hangsúlyozta a Nemzeti Drog Fókuszpont igazgatója. Nyírády Adrienn hozzátette: a legjelentősebb változás 2010-ben – az akkor még nem tiltott – mefedron és a hozzá hasonló szintetikus vegyületek piacra dobása volt. Ezek népszerűsége néhány hónap alatt meghaladta az amfetaminét. A mefedron egyébként január 1-jétől van tiltólistán.

A még legális drogok piacán megfigyelhető az internetes terjesztés gyors fejlődése. A világhálón a vizsgálat ideje alatt 19 honlapot azonosítottak, amelyek segítségével hozzá lehetett jutni a szerekhez. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője úgy látja, hogy már nemcsak a szórakozóhelyeken, az utcán, hanem az iskolákban is megjelentek ezek a drogok.

Tavaly negyvennél is több új készítmény került a piacra, ezt a mennyiséget pedig a régi listába vételi rendszerrel már nem lehet követni. Téglásy Kristóf szerint az új nemzeti drogstratégia mellett olyan szabályozást terveznek, amely kémiai hasonlóság alapján vonná ellenőrzés alá a különböző hatóanyag-tartalmú mixeket. Ezzel együtt a szaktárca kilenc új szer tiltólistára vételét kezdeményezte.

2006 óta egyébként a másfélszeresére nőtt az amfetamin, valamint tovább nőtt a kannabisz, vagyis a marihuána használata a középiskolások körében. Tavaly 17 illegális szer okozta haláleset történt, míg 2009-ben 31. A halálesetek túlnyomó részéért a heroin volt a felelős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik