Belföld

Kövér felülvizsgálná a házszabályt Gyurcsányék miatt

Az Országgyűlés elnöke a HírTv-ben beszélt méltányosságról, '56-ról, a vörös csillagról, beszólt az LMP-nek és a Jobbiknak is.

Kövér László a HírTV Péntek 8 című műsorában a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció frakcióalakítási szándékával kapcsolatban nem fejezte ki véleményét, hogy elkerülje az alkotmányügyi bizottság döntésének befolyásolását, de általában a képviselők kiválásáról és új frakcióba lépésükről azt mondta: „ha tiszta helyzetet akarnánk teremteni, akkor ezt Magyarországon meg kellene tiltani”. Mint mondta, hasonló problémákkal 20 éve bajlódik az Országgyűlés, ezért szerinte a Ház működését törvényi szinten kellene szabályozni, és a házszabály minden elemét felül kellene vizsgálni.

Kövér László hibának tartja, hogy az ’56-os forradalom leverése és a 40 éves szocializmus ideje alatt elkövetett bűnök a rendszerváltozás után következmények nélkül maradtak, mint fogalmazott, ebben a tekintetben mindenki felelős, aki 1990-ben bekerült a parlamentbe. „A forradalmat nem követte a forradalom lezárása, ezt a november 4-ei beavatkozás elrekesztette, és ezek a feszültségek lappangtak 1990-ig” – mondta. A politikus ezzel kapcsolatban beszélt Dániel Péter ügyvéd Wittner Mária fideszes képviselőt, ’56-os halálraítéltet ért vádjairól, megemlítve, hogy az ügyvéd maga is elmondta: felmenői között vannak olyanok, akik nem a forradalom oldalán álltak, hanem a leverők között. A Dániel Péter-féle jelenségről szólva azt tartotta figyelemre méltónak, hogy az ügyvéd egy valóban létező társadalmi csoport hangján szólal meg, és mint mondta, „ennek a hangnak az agresszivitása, a gyűlölettartalma az, ami riasztó”. „Dániel Péter, ha tehetné, ugyanúgy belénk taposna a vasalt csizmájával, a pufajkájában ugyanúgy szétverné a fejünket a puskatussal, mint ahogy az ő szellemi, politikai elődei ezt a mi elődeinkkel, sokak felmenőivel megtették ’56 után” – idézte Bayer Zsolt publicista egy gondolatát Kövér László.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak a vörös csillag viselésével kapcsolatban hozott engedélyező ítéletéről szólva azt mondta: nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban. Reményét fejezte ki, hogy a magyar tiltó törvény ezen túl is hatályban lesz, az eljáró hatóságok pedig ezen túl is büntetnek a jelkép viseléséért. „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül (…) úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon” – tette hozzá a politikus.

Az Európában az elmúlt években zajló gazdasági és politikai változásokról szólva azt mondta: a demokráciák kezdik hitelüket veszíteni, „mindenféle idióta pártok lépnek fel és szereznek akár mandátumot is” – utalt Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló jelenségekre a házelnök. Ezzel kapcsolatban – jelezve, hogy véleménye sokakban nemtetszést fog kiváltani – azt mondta: „az LMP-t és a Jobbikot nem sokkal tartom komolyabb pártnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot. Semmit nem mutattak másfél év alatt, ami alapján azt kellene gondolnom, hogy őrájuk lehetne bízni az ország sorsát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik