Belföld

Félnek tiltakozni a pedagógusok

A pedagógusok egy része nem mer tiltakozni a köznevelési törvény ellen, mert félti az egzisztenciáját.


Stribik Ferenc, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanára átadja a petíciót Altorjai Anitának, az Országgyűlés sajtófőnökének. (Fotó: MTI)

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai csütörtök délután adták át az Országgyűlés sajtófőnökének azokat az aláírásokat, amelyekkel több ezer pedagógus követeli a köznevelési törvény elfogadásának elhalasztását. Mint Stribik Ferenc a gimnázium tanára az FN24-nek elmondta, a tíz napja indított akciójukban – amelyhez 77 iskola teljes intézményként csatlakozott – azt szeretnék elérni, hogy a kormány hozzon létre egy Köznevelési Kerekasztalt, amely – az eddigiektől eltérően – valódi szakmai egyeztetések után, konszenzusra épülve alakítaná ki a közoktatás új rendszerét.

Ugyanezen napon, épp az aláírásokat átvevő Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke jelentette be, hogy a következő napokban biztosan a Parlament elé kerül a Hoffmann-terv.

Az oktatási államtitkár és munkatársai gyakran hivatkoznak arra, hogy több hónapos egyeztetés – fórum, szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel való tárgyalás, különböző miniszteriális tanácsadó testületekkel lefolytatott vita – előzte meg a köznevelési törvény végleges változatának kimunkálást. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy szinte mindegyik szervezet kinyilvánította, hogy nem volt érdemi egyeztetés (csak egyoldalú tájékoztatás). A törvény ellen tiltakozott számos szakmai szervezet, és lemondott az Országos Köznevelési Tanács elnöke, Loránd Ferenc is.

Hoffmann Rózsa szerint a pedagógustársadalom döntő többsége támogatja a törvényt, hiszen számos tanári fórumot tartottak, ahol ezt kinyilvánították a résztvevők. Azt elfelejti hozzátenni, hogy e fórumokra igencsak megválogatták azokat a bizonyos résztvevőket.

Az budaörsi gimnázium akciója azért is volt figyelemfelkeltő, mert talán ez volt az egyetlen, ami közvetlenül a „terepről”, az iskolai gyakorlatból jött. A tiltakozó felhívást próbálta is ellehetetleníteni az államtitkárság. Maga a közoktatási helyettes államtitkár írt nyílt levelet, amelyben a gimnázium igazgatójának levelét (ami nem is igazgató levele volt, hiszen több mint hatvan pedagógus írta alá) hamis állításoktól hemzsegőnek írta le.

Gloviczki Zoltán levelére válaszolt (és kérte ki magának) a személyesen megszólított igazgató, Árendás Péter, illetve fenntartóként Budaörs polgármestere is. A pedagógusok pedig sajtótájékoztatón bizonyították pontról pontra, hogy nem az ő levelük, hanem épp a helyettes államtitkáré hemzseg a hamis állításoktól.

A helyettes államtitkári levél azonban nem volt hatás nélkül. Stribik Ferenc az FN24-nek elmondta, hogy több olyan iskola, pedagógus volt, amelyik száz százalékosan a tiltakozó levél mögé állt, majd a Gloviczki-levél után mégis visszakozott. Azt mondták, ha így áll az államtitkárság a véleményüket vállaló pedagógusokhoz, akkor nem merik aláírásukkal nyilvánosan támogatni a tiltakozó akciót.


Stribik Ferenc és Tollner József, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai nyilatkoznak a sajtó munkatársainak. (Fotó: MTI)

A pedagógusok félelme egyébként már korábban is érződött. Tollner József tanár úr is arról számolt be, hogy nagyon sok telefont és email-t kaptak, amelyben támogatásukról biztosították őket, de a többség nem meri a nevét adni a tiltakozáshoz.

A pedagógusok emellett egyfajta apátiába is süllyedtek, mondván, úgysem tudnak mit tenni a törvény ellen. Ebben Skribik tanár úr szerint belejátszik az is, hogy az elmúlt egy év álkonzultációi után semmilyen lényegi javaslat nem került be a törvénybe.

A konzultáció álságos voltát jelzi az is – mondja – hogy még nem járt le a törvénytervezet végső változatához megadott alig két hét, miközben az már a kormány elé került. Ez a szakma, a pedagógusok becsapása volt – véli.

Önök nem félnek? – kérdezem végül az aláírást átnyújtó kollégájukat elkísérő mintegy másfél tucat budaörsi tanárt. Azt mondják, bíznak abban, hogy az Illyés Gimnázium elég jó iskola ahhoz, hogy ne tegyék tönkre. Úgy vélik, talán ez a mostani nyilvánosság is egy kicsit megvédi őket. „Rossz üzenet lenne, ha kipécéznének bennünket, és tönkretennék ezt az iskolát, azt a tantestületet” – mondják.

Mint korábban beszámoltunk róla, október 11-én jelent meg az új köznevelési törvény tervezete a kormany.hu-n, és mindössze két hét állt rendelkezésre, hogy a szakmai szervezetek megvitassák és véleményezzék azt. A tervezet a budaörsi pedagógusok szerint nem igazán átgondolt, központosító szándékot fogalmaz meg. A tiltakozó nyilatkozatban az aláírók részletesen kifejtik, hogy szerintük miért hamisak a törvénytervezet azon állításai, mint például, hogy a jogszabály elfogadása után növekedne az oktatási intézmények és a pedagógusok önállósága, javulna az iskolarendszer eredményessége és húzóerővé válna a tudás. A tiltakozók úgy vélik, hogy a törvénytervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Hozzáteszik: közszolgálatot akarnak végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségiként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik