Belföld

Jankovics: Az első jelek hátulról jöttek

László Pál
László Pál

újságíró. 2011. 11. 02. 12:00

70. születésnapjára elkészült a 28 évig rajzolt Az Ember Tragédiája - novemberben bemutatják. Másodszor menesztették a Nemzeti Kulturális Alap éléről. Először, mint mondta, politikai okokból. Most csak sejti miért. Mindenesetre keményen odaszól utódjának, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizotsága elnökének, L Simon Lászlónak.

jankovics marcell (jankovics marcell, )
Fotók: Kummer János

Megmondták önnek, hogy miért menesztik a Nemzeti Kulturális Alap éléről?

Nem, nem mondták meg. Csak körülírták.  Majd, ahogy gyűlik a tapasztalatom, biztosan megértem. De azért sejtem, hogy miért, akkor is, ha nem hangzott el.

Fáj?

Nem fáj, csak nem megalapozott a döntés. De nem akarok erről beszélni… Nézze, én nem rendelkezem munkáltatói jogkörrel, és nem változtathattam meg egy csomó dolgot, amit pedig meg kellett volna, ugyanis az NKA-val kapcsolatos jogszabályok nem engedték. Annyit tehettem, hogy felhívtam a miniszter figyelmét, mit kellene tennünk.  Nézem, figyelem, hogy az utódom most mit tervez, és ebből én azt a következtetést vonom le, hogy egyszerűen nem feltételezték rólam, hogy végig tudom vinni ezeket a változtatásokat. És ez igaz is. Az átalakításnak azt a mértékét, amit most L. Simon László tervez, én nem tartom okosnak és szerencsésnek. Ha kialakult volna egy dialógus az elbocsátóm és közöttem arról, hogy mit tervez ő a jövőre nézve, elmondtam volna, hogy szerintem nem jó az irány, és én hogyan képzelem. De én hozzám egy évig ilyen téren nem szóltak. Az első jelek hátulról jöttek. Például felhívtak a sajtóból, hogy igaz-e, hogy én le akarok mondani? Vagy, hogy igaz-e, hogy el akarnak küldeni? De hozzáteszem, azért én kezdettől tudtam, hogy nem én vagyok az ideális jelölt.

Vagyis amit most terveznek, az nem tetszik önnek.

Az a baj, hogy sem 98 és 2002 között, sem most nem volt lehetőségem érvényesíteni az elképzeléseimet. Énrám nem voltak kíváncsiak. Nyilvánosságra hoztam egy kulturális stratégiát, melyben az NKA belső korszerűsítése szerepelt, de vannak olyan jogszabályok, melyek ellehetetlenítették az alap működését. Nem tudtam elérni, hogy szóba álljanak velem ez ügyben. Voltam olyan rendezvényen, ahol azt rótták fel nekem, hogy miért vannak még mindig balliberális kurátorok az alapnál. Ott volt az államtitkár is, Szőcs Géza. Én akkor is azt mondtam, egy miniszteri rendelet módosításával ezeket az embereket fel lehet állítani, de hozzá tettem, hogy ennek a 75 embernek, akit Hiller István nevezett ki, a többsége nem politikai kinevezett. Aztán felállt Szőcs Géza és azt mondta, minden maradjon, ahogy van, nem kell változtatni. Ehhez képest engem küldtek el. A mostani elnök, L. Simon felvállalta, hogy változtat a szabályokon, és talán sikerülni is fog neki, mert közelebb áll a kandallóhoz.

jankovics marcell (jankovics marcell, )
”Ott, ahol egy szakmát kell megítélni, ott nem baj, ha szakbarbár mond véleményt.”

De közben ezzel a változtatással nem ért egyet.

Én már sokkal korábban hallottam azokat a terveket, melyeket most L. Simon felvállalt, és már akkor is elmondtam, hogy az egyszerűsítés nem lesz jó.

Mondok egy példát. Az egyik terv az, hogy a vizuális művészeti pályázatokról egy nyolcfős kollégium dönt. Azaz egy kalapba kerül a képzőművészet, a film, iparművészet, fotó. Eddig csak az iparművészeti testületben voltak tízen, mert annyiféle iparművészeti ág van. Most erről a nyolcból ketten fognak dönteni. Összesen meg nyolcan az egész vizuális műfajról. A pályázatok száma meg ugye nem fog csökkenni. A kollégium háromnegyede egyszerűen nem fog érteni ahhoz, amiről az egynegyede dönt .

Erre ugye L Simon azt mondja, hogy szűk szakbarbárok nem kellenek egy NKA kollégium vezetésébe.

Ott, ahol egy szakmát kell megítélni, ott nem baj, ha szakbarbár mond véleményt. Amennyiben ketten döntenek egy ilyen nagy területről, akkor csökken az objektivitás esélye.

Azzal sem értek egyet, hogy az NKA-s pályázatoknál ismét pályázati díjat akarnak bevezetni. Aki ide pályázik, azoknak a java része azért kér pénzt, mert nincs neki. Az alkotói pályázatnak pont az a célja, hogy levegyen az ember válláról egy anyagi terhet. Az NKA-nak osztania kell a pénzt, nem gyűjteni.

Másodszor menesztik az NKA éléről. Vállalna ezek után még ilyen pozíciót?

Pozíciót nem, feladatot igen! Nekem az a fontos, hogy milyen viszonyban vagyok a kultúrával. Ezért minden helyzetben el akarom mondani a véleményemet. Továbbra is el fogom mondani. Hogyha véglegesül, amit terveznek az NKA-val, akkor meg pláne. Szerintem az NKA természetesen nem áll le, működni fog. Mert rosszul is működhet valami. Az ország is rosszul működik éppen, de működik.

De hát ön várta a kormányváltást. Most meg azt mondja, rosszul működik az ország?!

Olyan állapotban vették át a kormányzást. A legjobb akarat és hozzáértés sem érhet el látványos eredményt még nagyon sokáig. Ha jól emlékszem, Orbán Viktor azt mondta, hogy 2020-ra érjük utol magunkat. Nem fogom megérni azt a pillanatot, amikor Magyarország végre olyan ideális állapotba kerül, hogy feleségül akarnám venni.

jankovics marcell (jankovics marcell, )
”Nekem Madách vezette a kezem, és remélem, ez vinni fogja a filmet.”

Szép kis szülinapi perspektíva…

Én most egyáltalán nem vagyok rossz passzban!  Biztosan nem azért leszek számon tartva, mert mondjuk voltam NKA-elnök is.

Hanem mondjuk azért, mert ön készített a világon a leghosszabb ideig egész estés animációs filmet?

Van egy Richard Williams nevű angol fickó, akit a magyar nézők a Roger nyúl a pácban című film animációjáról ismerhetnek. Ő A tolvaj és a varga című filmjét 30 évig csinálta! Az én 28 évem az semmi! És az ő esetében nem is látszik igazán a beleölt energia. Nekem Madách vezette a kezem, és remélem, ez vinni fogja a filmet.

Mennyit költött rá ebben a 28 évben? Ha egyáltalán ki lehet ezt számolni még…

Nem lett olyan drága.  Kiszámoltuk, hogy olyan 700 millió forintba került. Ez soknak tűnik, de a film két és fél órás, azaz olyan hosszú, mintha két egész estés filmet csináltam volna. Ami a terveimet illeti, két rövidfilmtervem van. Az egyiknek, mondjuk, idén kellett volna elkészülnie, mert Liszt a főszereplője, de van még egy nagy befejezetlen művem, a 13 részes Biblia-sorozat. Ebből egy epizód elkészült, és a sorozat viszonylag előkészített állapotban van.  Ha most kerülne pénz rá, akkor akár el is készülhetne még az én életemben. Nem szeretem a befejezetlen dolgokat. És hát könyv! Kettőn dolgozom most, és van féltucat könyvtervem még.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Simicska tévéje is döntött

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.