Hoffmann Rózsa szerint a szakszervezeti vezetők valótlan állításokkal borzolják a kedélyeket, mert nem igaz, hogy a szakma nem támogatja az új köznevelési törvényt.
Az oktatási államtitkár sajtótájékoztatóján azt állította, hogy szerinte a szakmai testületek nagy többséggel támogatták az egy éve nyilvánosságra hozott koncepciót, amelybe az egyeztetések során több mint ötezer oldalnyi javaslatot dolgoztak bele. A kormány által jóváhagyott szöveg a szakmai vélemények alapján mintegy 25 százalékban módosult – tette hozzá.
Hoffmann Rózsa szerint érthetetlen, hogy “rendre-másra nyilatkoznak olyan szakszervezeti vezetők, akiknek a javaslatait részben befogadták”, de valamilyen oknál fogva fontosnak tartják valótlan állításokkal borzolni a kedélyeket.
Hoffmann Rózsa úgy vélekedett, hogy a szeptembertől életbe lépő változásokból, a kialakuló új iskolarendszerből, “ha jól végezzük a dolgunkat” a pedagógusok nagyon keveset fognak megérezni, mert a fenntartói jogosultságok változása a pedagógusi munkát közvetlenül nem érinti. “Amit meg fognak érezni, az pozitív lesz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az állam átvállalja a pedagógusok fizetését, míg jelenleg egy-egy intézmény működésének csak 45 százalékát garantálja a központi költségvetés.