Belföld

A kormány rábólintott a Hoffmann-tervre

Jóváhagyta a kabinet keddi ülésén a köznevelési törvény tervezetét, amely így napokon belül a Parlament elé kerül.

Az új köznevelési törvényről előző héten tárgyalt több szakmai testület. Csütörtökön napirendjére tűzte az Országos Köznevelési Tanács és az Országos Kisebbségi Bizottság. Az oktatási államtitkárság akkori tájékoztatása szerint a közös tanácskozáson az OKNT tagjai közül tizenegyen szavaztak a tervezet mellett, hárman ellene és ketten tartózkodtak. Az OKB tagjai közül egy tartózkodás mellett nyolcan a tervezet mellett tették le voksukat. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is segítsék észrevételeikkel a jogszabály megalkotását. A javaslatról ezt megelőzően kedden tárgyalt a Közoktatáspolitikai Tanács. Hoffmann Rózsa akkor újságíróknak azt mondta, hogy a szakmai oldal nagyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket, ugyanakkor a szakszervezeti oldal generálisan elutasította a javaslatot és annak elhalasztását kérte. A legtöbben a törvény egy-egy részletét érintették a tanácskozáson – számolt be az államtitkár.

Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a tervet a két legnagyobb pedagógus szakszervezet, tiltakozó felhívást tett közzé több civil szervezet, aláírásgyűjtésbe kezdett egy budaörsi nevelőtestület, élesen ellenzi a törvényt egy szülői fórum, illetve számos oktatáskutató. A törvény egyes pontjait bírálták a Fidesz oktatáspolitikusai, az akadémia elnöke.

A javaslat a tervek szerint október végén-november elején kerül az Országgyűlés elé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.