Belföld

Hoffmann Rózsa cáfol

Az oktatási államtitkár azt állítja, hogy nem tud a köznevelési törvény FN24 birtokába került titkos mellékletéről.

Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem – válaszolta kérdésre Hoffman Rózsa, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár az FN24 értesüléseit cáfolva kijelentette: a közzétett adatok, amelyek állítólag az új nemzeti köznevelési törvény “titkos” mellékletében szerepelnek, “olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla”.

Hoffman elmondta: a 633 iskola állítólagos bezárása és nyolcezer tanár elbocsátása helyett száz milliárdos forrásbevonással számol a kormányzat a közoktatás terén, sőt a pedagóguslétszám bizonyos mértékű bővítésére is szükség lesz. Mint azt megírtuk, igaz hogy szükség lesz pluszban óvodapedagógusra, testnevelőtanárra, valamint néhány fejlesztő tanárra, de kevéssé valószínű, hogy a tanárok átképeznék magukat e területekre.

Az államtitkár kitért arra is, “nincs kitűzött cél, hogy hány tanárt kell esetlegesen elbocsátani”, kalkulációk ugyanakkor vannak, hogy mi várható a későbbiekben a gyermeklétszámok csökkenése következtében. Hoffmann Rózsa megjegyezte: a kormányhivatalok dolga lesz, hogy az iskolai létszámokról tárgyaljanak az egyes intézmények esetében. “Ad kivételes lehetőséget a törvénytervezet arra, hogy ha az adott iskolában alacsonyabb a létszám az előirányzottnál, megmaradhassanak az osztályok, tehát a normaszámoktól el lehet térni” – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatóval egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffman azt mondta: “nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak” velük. Mint mondta, a bevezetendő felsőoktatási törvény minden változása a mostani hallgatók után következő generációkra vonatkozik, ezért értetlenségének adott hangot a mostani tüntetést illetően.

Az egész napos iskola lehetőségével kapcsolatban megállapította: ha azt nem vezetnék be, megoldatlan lenne egyebek mellett a művészeti tantárgyak, vagy a mindennapi testnevelési órák megtartása. “A családoktól nem vesszük el a gyermekeket, hanem biztosítjuk, hogy gyermekeik délután 4-5 óráig bent maradhatnak az iskolákban” – fogalmazott.

Utalt arra, hogy a köznevelési törvénytervezeten a parlamenti szakaszban lehet még “csiszolni”, az egyeztetési folyamat pedig már egy éve megkezdődött a társadalmi partnerekkel. Több mint ötezer oldalnyi véleményt kapott az államtitkárság, ezek egy részét – többek között a szakszervezetek mintegy húsz javaslatát – beépítették a koncepcióba – tette hozzá.

Szólt arról is, a pedagógusbérek “karbantartásának” garanciája az, hogy azokat a mindenkori minimálbérhez kötik. A kormány annak tudatában mondott igent a koncepció ezen részére is, hogy tudta, elő kell teremteni a száz milliárdos nagyságrendű összeget erre a célra – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik