Belföld

Föl lehet oszlatni Gyurcsányék platformját

Az MSZP alelnöke szerint a novemberi kongresszuson pontot tesznek a párt és a parlamenti frakció esetleges szakadásának ügyére.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Azt hittem, ez tisztázni fogja a helyzetet. Feltételeztem, hogy aki távozni akar, az nem írja alá, aki pedig maradni akar, az aláírja – mondta Kovács László az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila akciójáról. Az MSZP elnök-frakcióvezetője az 58 tagú frakció összes tagjának múlt héten elküldött egy nyilatkozatot, amelynek aláírásával a képviselők vállalták, hogy továbbra is az MSZP képviselőcsoportjában politizálnak. A nyilatkozatot csak egy képviselő, Oláh Lajos nem írta alá a hétfői határidőig.

A párt alelnöke, Kovács László azt mondta: kiderült számára, hogy a nyilatkozatnak van egy másik értelmezése is. Gyurcsány Ferenc ugyanis közölte, hogy az aláírás csak az adott pillanatban érvényes.

A kérdés azonban nem arra vonatkozott, hogy az adott politikus most tagja-e a frakciónak, hanem arra, hogy a ciklus végéig ebben a frakcióban akar-e tevékenykedni, vagy ki szeretne lépni, és egy másik frakciót alakítani – hangsúlyozta Kovács László.

Elmondta azt is, hogy az MSZP novemberi kongresszusán megvitatnak egy “Iránytű” című dokumentumot, amelyhez a Demokratikus Koalíció Platformnak is ki kell alakítania a viszonyát.

Kiemelte, hogy a párt új alapszabálya meggyorsítja a kizárási folyamatot. Ha a Gyurcsány Ferenc-féle DKP a programhoz való viszonyát a párt fórumain fogalmazza meg, és ott igyekszik továbbfejleszteni, módosítani azt, az rendben van. De ha a sajtóban, a Facebookon, blogokban a nyilvánosság előtt vitázik róla, akkor vonatkozik rá az alapszabály azon pontja, amely ezt kifejezetten tiltja.

Fel is lehet oszlatni a platformot, és akkor megszűnik a jelenlegi probléma – fűzte hozzá Kovács László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik