Belföld

Eldőlt: Gyurcsányt kiszorítják az MSZP-ből

Információink szerint Mesterházy Attila a jövő héten mindenképpen, de talán már a hétfő délelőtti frakcióülésen felszólítja Gyurcsány Ferencet: távozzon a szocialisták pártalapítványának éléről.

Mesterházy Attila ultimátumára vasárnap estig az MSZP parlamenti frakciójának összes tagja aláírta a nyilatkozatot, miszerint vállalja, hogy továbbra is a szocialista képviselőcsoportban politizál. Ennek ellenére – úgy tudjuk -, a pártelnök bő egy éves vívódás után azt határozta: kiszorítja Gyurcsány Ferencet a pártból.

Információink szerint ennek első lépéseként a pártelnök az október 17-ével kezdődő héten, sőt talán már a hétfő délelőtt kilencre összehívott frakcióülésen bejelenti: felszólítja a volt miniszterelnököt, távozzon a Táncsics Alapítvány (a szocialisták pártalapítványa) éléről. Ha erre Gyurcsány nem lesz hajlandó, „a pártvezetés megtalálja a módját annak, hogy technikai lépésekkel ellehetetlenítse őt”.

Szintén a Gyurcsány elleni frontális támadás részeként kezdeményezik majd a Gyurcsány bizalmi emberének számító Vadai Ágnes eltávolítását az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának éléről.

A pártvezetésben szóba került, hogy a választmány következő ülésén (várhatóan október 22-én, szombaton) esetleg feloszlatják a Gyurcsány által alapított Demokratikus Koalíció Platformot – ez a kérdés, úgy tudjuk, egyelőre nem dőlt el.

Miért most?

Információink szerint Mesterházy Attilánál a hétvége két eseménye verte le a biztosítékot.

Egyrészt egy a Táncsics Alapítvány által rendezett konferencián Heller Ágnes filozófus arról beszélt, hogy „szükség van egy új pártra, amely új koncepcióval képviseli az amúgy megfélemlített emberek, értelmiségek álláspontját”.

Másrészt a Zalai Hírlapnak adott szombati interjújában a volt miniszterelnök a pártelnöki ultimátum kapcsán a következőt mondta: „Én azt válaszolom Mesterházy Attilának, hogy 2014 után az MSZP parlamenti frakciójában nem fogok helyet kérni magamnak. Most azonban tagja vagyok a frakciónak, és hétfőn is a tagja leszek. Értelmetlen ultimálni a tagságot, az átalakulási folyamathoz ehelyett nyugalom és bölcsesség kell.”

Úgy tudjuk, Mesterházyék Heller Ágnes nyilatkozata kapcsán azt kifogásolják, hogy a párt egyik alapítványának hivatalos rendezvényén hangzik el az új párt igénye, az interjú idézett szakaszát pedig úgy értelmezik, hogy Gyurcsány megüzente: addig marad, amíg kedve tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik