Belföld

Utólag is fizetni kell a diplomáért?

Még egy visszamenõleges ötlet, de komolyan kell venni, mert Réthelyi Miklós azt mondta az InfoRádiónak, hogy a kérdés a kormány elé kerül vasárnap.

Fölvetõdött, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelybõl a következõ generációt képzik – mondta a nemzeti erõforrás miniszter.

Réthelyi Miklós közölte, hogy errõl döntés még nem született, de tárgyalnak róla, és a kérdésrõl szó lesz majd a vasárnapi kormányülésen is. A tárcavezetõ hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a körülményeket, a válsághelyzetet és a jövõt is figyelembe vevõ döntés szülessen.

Arra a kérdésre még nem tudott válaszolni, hogy a fizetés önkéntes vagy kötelezõ legyen-e. Elõterjesztés nincs, csak koncepciók, anyagok, amelyekrõl az egyetemek vezetõitõl kapott hírek, tanácsok alapján kell egy ésszerû és a jövõt szolgáló döntésnek kialakulnia – mondta a miniszter.

A miniszter szavai kapcsán érdemes felidézni, mit is mondott Oláh György Nobel-díjas kémikus abból az alkalomból, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Los Angelesben átadta neki az idén odaítélt Széchenyi-nagydíjat.
A tudós emlékeztetett rá, hogy búzatermelésbõl a mai világpiaci helyzetben nem tud egy kis ország megélni. „Amire Magyarországnak szüksége van, az emberi hozzájárulás, a jól nevelt munkaerõ, a lehetõségeket kihasználó vezetõség.”

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik