Belföld

Reménykedik a hollóházi porcelángyár új igazgatója

Egyelőre 90 fővel indul újra a termelés Hollóházán.

Szeptember 1-jén kezdi meg a porcelán-, kőedény-, valamint finomkerámia-gyártást a kizárólag állami tulajdonban lévő Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. Hollóházán, a porcelángyár területén – közölte Pálfi József, a cég ügyvezetője.

A termelésben dolgozók közül 66-an a felszámolás alatt álló Hollóházi Porcelán Manufaktúra (HPM) Zrt.-től kerülnek át az új üzemhez. A most átvett munkavállalókkal együtt a hitelei és veszteséges működése miatt felszámolásra ítélt porcelángyár dolgozói közel felének tudnak munkát adni az üzemben.

Pálfi József elmondta: céljuk az, hogy tovább folytassák a hollóházi porcelángyártást, egyben visszanyúljanak a hagyományokhoz, vagyis a kőedény- és finomkerámia-gyártáshoz. Az egyelőre bérmunkában folyó kőedény- és finomkerámia-gyártás várható felfutásával azonban egy éven belül visszaállítható a jelenlegi foglalkoztatási szint a településen.

Az épületet és az eszközöket a felszámolótól vették bérbe a termeléshez – közölte az ügyvezető, aki emlékeztetett arra, hogy a gazdasági, pénzügyi válság miatt a finomporcelán gyártása szinte egész Európában megszűnt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik