Belföld

Nem tréfálnak a bohóckodó érdekvédővel

A Független Rendészeti Panasztestület elnöke szerint méltatlansági eljárás indulhat Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke ellen a bohócforradalom nevű demonstráció miatt - írta a Magyar Nemzet.

Juhász Imre, a panasztestület elnöke a lapnak azt mondta, politikai tevékenységnek minősül, ha a rendvédelmi dolgozók az országgyűlési választáson leadott szavazatok visszavonásáért demonstrálnak. Szerinte a bohócforradalom több momentuma is alkotmánysértő volt. A rendvédelmi dolgozók egyes szabadságjogait elsősorban maga az alkotmány korlátozza – mondta az elnök, hozzátéve, ez azt jelenti, hogy a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem léphetnek be pártba, és politikai tevékenységet sem folytathatnak.
Juhász Imre rámutatott: a gyülekezés, a demonstráció önmagában megengedett a rendvédelmi dolgozóknak, de ez a joguk csak addig terjed, amíg az érdekérvényesítésről, a szociális követelések hangoztatásáról van szó. A június 16-i tüntetésen a nyugdíjjogosultság követelése a kormány és a kormánypártok ellen irányuló összehangolt támadássá vált – idézte az elnököt a lap. Kónya Péterrel kapcsolatban akár szakszervezeti vezetőként és hivatásos katonaként is felvetődhet a törvénysértés gyanúja; akár méltatlansági eljárás is indulhat ellene, ami a szolgálati jogviszony megszűnéséhez vezethet – fűzte hozzá Juhász Imre.

Kónya Péter (fotó: Neményi Márton / fn.hu)

Kónya Péter (fotó: Neményi Márton / fn.hu)

A lap megszólaltatta Kónya Pétert is. A szakszervezeti vezető azt mondta: „nekünk nem a politikától kell távol tartani magunkat, hanem a pártpolitikától”. Arra a kérdésre, hogy a tüntetésen mégis pártokról beszéltek, azt a választ adta, hogy „igen, mert most a Fidesz-KDNP van kormányon, és ők alkotnak ránk nézve hátrányos, visszamenőleges hatályú törvényeket”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik