Belföld

Fellegi: megvédi magát a Mol

Nincs feladata az államnak a Mol horvát ügyeivel kapcsolatban, nyilatkozta Fellegi Tamás a Figyelőnek adott interjújában. A miniszter beszélt a kínai-magyar közeledésről és annak veszélyeiről, a budapesti reptérről és vasútfejlesztési terveiről is.

Az államnak nincs feladata a MOL elleni horvátországi támadások kapcsán – nyilatkozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelőnek adott interjújában. A miniszter kifejtette, hogy a Mol 21,2 százalékos pakettjének megvásárlása jól látható energetikai stratégiába illik, az MVM-et emellett olyan integrált energetikai vállalattá kívánják fejleszteni, amely a régióban is meg tud jelenni. A miniszter szerint a következő évek egyik stratégiai ágazata az energiaszektor lesz, gazdaságpolitikai és geopolitikai szempontból is.

Az interjúban Fellegi beszél a magyar-kínai viszonyról is: a magyar államkötvények vásárlására szóló kínai ígéretet az ország finanszírozási rendszerében kötelező előírásokkal nem párosuló új elemnek tekinti Fellegi Tamás. A miniszter figyelmeztet: a kínai üzlet óriási lehetőség, de számolni kell azzal is, hogy Peking hatalmas devizatartalékai révén, éppen intenzíven „gyarmatosítja” a világot. A kínai üzleti kultúra nagyon más, mint a nyugati, amihez eddig hozzá voltunk szokva. A tárcavezető miniszter a Figyelőnek adott interjúban nem zárja ki, hogy a kormányzat tárgyaljon a majdani új tulajdonossal a budapesti repülőtér megvételéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik