A három volt, illetve jelenlegi labdarúgót és a négy játékvezetőt a bíróság szerint azért kellett előzetes letartóztatásba helyezni, mert fennáll a szökés, elrejtőzés és az összebeszélés veszélye. A gyanúsítottak közül csak H. Gábor futballista nyilatkozott a sajtónak a bíróság folyosóján, ő azt mondta, nem érzi magát bűnösnek. A gyanúsítottak egyébként fellebbeztek az ügyben. A büntetési tétel bűnszervezet tagjaként elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás esetén 5-20 évig tartó szabadságvesztés is lehet.
Az MLSZ örül a megtisztulásnak
Borbély Zoltán, a jogi- és sajtóiroda vezetője üdvözölte, hogy a hét embert őrizetbe vettek a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.
“Örülünk a megtisztulási folyamat megkezdésének, amelyhez az MLSZ a maga részéről annyival járult hozzá, hogy 2009-ben többek között a feljelentése nyomán indult a nyomozás”. Mint mondta: a nyomozati szakaszban az MLSZ, mint sportági szakszövetség nem tudja kommentálni a fejleményeket, illetve nem tehet további lépéseket, de ahogy eddig is, úgy ezután is minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak.