Belföld

Gyurcsány szerint a legszegényebbeken csattan az ostor

Az Orbán-kormány egy esztendeje a túlzott remények és a keserű kiábrándulások, kijózanodások éve lett a volt kormányfő szerint.

A volt miniszterelnök szerint az egészségügyben dolgozók átlagos reáljövedelme közel 20 százalékkal, a tanároké 10 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben, noha nem ezt ígérték nekik. Hozzátette: a rendvédelmi dolgozók közösen egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy az ígéreteinek legalább a minimumát tartsa be.

Az egyszeri és nagyarányú adócsökkentésből az lett, hogy mindazok, akiknek a havi jövedelme kevesebb, mint 290 ezer forint, és nincs az eltartásukban 20 évnél fiatalabb gyermek, azoknak a jövedelmük csökkent. Több mint egymillió ilyen munkavállaló van – mondta a volt kormányfő. Véleménye szerint a kormány nem tudja kezelni a tavalyi, elhibázott költségvetési politikájának következményét, ugyanis az Orbán-kormány az adócsökkentésekkel mintegy 800 milliárd forintos “lyukat ütött” a költségvetésen. Az Orbán-csomaggal most ezt a 800 milliárd forintot akarja visszaszedni a kormány úgy, hogy minden harmadik felsőoktatási kar vagy egyetem bezárásával fenyegetőzik – mondta Gyurcsány Ferenc.

Szerinte megint a legszegényebbeken fog majd “csattanni az ostor”. Mint mondta: a kormány csökkenti a táppénzt, a munkanélküli segélyt, a szociális ellátást, viszont növeli a gyógyszerek árát. “Nagyon nehéz két év vár Magyarországra” – fogalmazott a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor lényegesnek tartotta a kormányzati stabilitást, mert szerinte az “fontos érték”. Úgy fogalmazott, hogy a kormány “töltse ki a három évét”, és ne akarja senki a megbuktatását. Hozzátette: “nekünk pedig ezt a három évet arra kell kihasználnunk, hogy átalakítsuk magunkat”, tudjanak a szocialisták “kormányzóképes arculatot” nyújtani és felkészüljenek a kampányra. “Nagyon remélem, hogy az MSZP tagja leszek három év múlva is” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik