Belföld

Tóbiás Józsefet választotta elnökké a Pest megyei MSZP

Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett a jelöltségtől.

A tisztújítás azért vált szükségessé, mert a Pest megyei MSZP elnöksége – élén Kovács Barnabás elnökkel – április elején egy véleménynyilvánító szavazáson elvesztette a küldöttek bizalmát és lemondott. Az ezután az elnöki tisztségre jelölt politikusok közül Tóbiás József és Varju László vállalta a felkérést, mígnem az utóbbi a pénteki küldöttértekezleten bejelentette visszalépését és Tóbiás támogatására szólított.

Előzőleg – mivel Tóbiás József frakcióigazgató a pártelnök vezette szocialista képviselőcsoportban, Varju László pedig a volt miniszterelnök platformját igazgatja – a Pest megyei tisztújítást többen afféle előrehozott Mesterházy-Gyurcsány-párviadalként írták le.

Tóbiás József ugyanakkor megválasztása után az MTI-nek hangsúlyozta: azzal, hogy Varju László visszalépett, sikerült bizonyítaniuk a megyei szervezet egységét, és azt, hogy az nem az elvi viták színtere. Elmondása szerint ugyancsak az egységteremtés szándékával indokolta visszalépését Varju.

Tóbiás József elmondta, hogy a korábbi vezetőségi tagok közül László Ferencet és Sass Szabolcsot újraválasztották, míg az elnökhelyettes és a gazdasági alelnök személyéről később döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik