Belföld

Gyurcsány: sosem voltam a pártvezetés liblingje

A volt miniszterelnök szerint az MSZP felélte tartalékait, ezért kell megújítani a pártot.

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP felélte tartalékait, vonzóképessége nem elég ahhoz, hogy belátható időn belül alternatívát nyújtson a Fidesszel szemben, ezért szükség van a szervezeti és a morális megújulásra.

A volt miniszterelnök csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában a pártvezetők vagyoni helyzetének vizsgálatát célzó kezdeményezéséről azt mondta: senkivel sem akar leszámolni, és ha bárki az ő pénzügyeit akarja vizsgálni, áll elébe.

Gyurcsány Ferenc az MSZP szerdai, több mint kilenc órán át tartó frakcióülésére az interjúban úgy emlékezett, hogy éles és nagyon parázs vita folyt. Mint mondta, sokan nem örülnek és frusztráltak amiatt, ahogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform megpróbálja “újraszabni” a szocialista pártot.

Kitért arra, hogy a Demokratikus Koalíció véleménye az MSZP vezetésében, frakciójában és megyei elnökei között kisebbségben van. Hozzátette azonban, hogy 2004-ig visszamenőleg sohasem volt a pártvezetés liblingje. “Amikor nagyon erős voltam, legfeljebb tudomásul vették” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik