Belföld

Orbán Viktor 90 százaléka

Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, mit kellett volna tenni már hetekkel ezelőtt Gyöngyöspatán. Azért vártak, mert a szigorral meg akarták várni, amíg azt már az egész ország akarja. Ez az érvelés sántít. A kritika megkerülhetetlen része egy demokráciának, amelynek a végét jelentené, ha 100 százalékos többséget kapna egyetlen igazság. Vélemény.

„Most vagyunk abban a helyzetben, amikor tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól (…) az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erőszakkal szemben. Ez az állam és ez a miniszterelnök dolga is.” (Orbán Viktor)

Most lehet elkezdeni szomorkodni, mert mit is jelent ez?

Természetesen nem gondolom, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányfő azt hinné, egy demokratikus jog sértené a demokratikus rendet. Az eddigiek alapján az sem tűnik túl hitelesnek, hogy a kormány a jövőben csak olyan döntést hoz, amelyre majd tízből kilenc ember (90 százalék) áldását adja.

Orbán Viktornak abban természetesen igaza van, hogy az állam és mások mellett az ő dolga megvédeni az embereket. Abban azonban téved, hogy ennek bármi köze lenne időzítéshez, ütemértékhez. Amikor meg akarja védeni az embereket, olyankor nyugodtan lehetne érvelni kétharmaddal (a 90 százalékos többség a visszamenőleges jogalkotáshoz sem lett volna meg). Vele ellentétben pedig úgy vélem, az államnak a jog és nem „az erő nyelvén kell beszélnie”.

Alapvetés, hogy a jó kormányzás alapfeltétele a jó kormányzati kommunikáció, aminek azonban a jelek szerint nincs semmi köze a demokratikus kormányzáshoz. Lehet ugyanis nagyon népszerű kivárni, amíg tízből kilenc magyar besokall, de mindennek semmi köze a jogállamisághoz.

Mert ott törvények vannak és nagyon nagy baj, ha egy politikus nem ezek, hanem piaci szempontok alapján méricskéli, mit érdemes tennie, mert ezzel például módot és főleg időt ad a radikálisoknak. Orbán Viktor már eddig is jelentősen megújította a politikai kommunikációt, most azonban teljesen világossá tette, csak akkor lép, ha a döntés „eladható”. Ez viszont nem más, mint a demagógia melegágya, a 90 százalékos népakarattól pedig már csak egy lépés a 100, abba meg jobb bele sem gondolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik