Belföld

“Egyenruhás bűnözés”: szigorít a kormány a Btk.-n

Szijjártó Péter szerint folyamatosan nyomoznak a gyöngyöspatai verekedés ügyében. Az MSZP átfogó intézkedéseket sürget.

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormányzat azzal összefüggésben, hogy egy új bűnözési forma, az „egyenruhás bűnözés” jelent meg Magyarországon – jelentette be a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet ülése után.

Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek arra vonatkozó felhatalmazás nélkül. Azok pedig, akik valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók.

A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek Btk. szigorítását.

A rendőrség nyomoz

Szijjártó Péter Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatása alapján azt is elmondta, hogy a rendőrség mindenki ellen megteszi a szükséges intézkedéseket, aki részt vett az éjszakai gyöngyöspatai verekedésben.

A szóvivő szerint a rendőrség folyamatosan nyomoz a résztvevők után; folyamatosak az előállítások és a kihallgatások.

MSZP: átfogó intézkedésekre van szükség

Az MSZP határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, azt kezdeményezve: a kormány hozzon átfogó intézkedéseket a Gyöngyöspatán és máshol is tapasztalható szociális és közbiztonsági válsághelyzet megszüntetése, illetve a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Mesterházy Attila pártelnök szerdán sajtótájékoztatón a javaslatot ismertetve elmondta: szorgalmazzák a többi között a Belügyminisztériumot érintő 35 milliárd forintos zárolás feloldását, a polgárőrségről szóló törvény szigorítását, a teljes munkaidős és összefüggően legalább 90 napig tartó közfoglalkoztatás visszaállítását, a 18 éves korig tartó tankötelezettség fenntartását, a romaintegráció elősegítését és a 33 leghátrányosabb kistérség felzárkóztatását célzó program elfogadását.

Az MSZP elnöke hangsúlyozta: a Gyöngyöspatán kialakult válsághelyzetért elsősorban a kormány a felelős, mivel a megelőzés és a rendfenntartás az állam feladata. Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendészeti megoldások egyedül nem elegendők, a szocialisták ezért sürgetnek átfogó intézkedési tervet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik