Belföld

Az államfő a következő lépésről

Schmitt Pál szerint az a szavazati jog megadása lehet a határon túli magyaroknak. Az államfő az MR1-Kossuth Rádióban beszélt.

Az államfő szerint az új alkotmánnyal lezárult a rendszerváltozás, hiszen az eddigi alaptörvény több sebből vérzett, abban nagyon sok minden ideiglenes volt, kezdve az évszámtól egészen a köztársasági elnökig, aki azt aláírta. Schmitt Pál a közrádió reggeli műsorában úgy vélte, a magyar történelem új fejezete kezdődhet, az új alaptörvényre épülő sarkalatos törvényekkel együtt pedig kiteljesedhet a demokrácia.

A köztársasági elnök szerint a sarkalatos törvények a mindenkori parlament kétharmados többségének támogatását igénylik, de ez különleges helyzetet jelent azoknak is, akiknek az egyharmad jutott. Ezzel a helyzettel nem visszaélni, hanem élni kell, miként azt az alaptörvény is jól példázza – tette hozzá. Schmitt Pál az alkotmány egyik legfontosabb újdonságának tartja, hogy felelősséget vállal a határon túl élő magyarokért.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Mint mondta: a következő lépés egy újabb sarkalatos törvény lehet a választójog megadásáról. Ő maga szívesen látná, ha választójogot kapnának a határon túli, saját elhatározásukból állampolgárságot kérő magyarok. Az államfő nehezen tud elképzelni kétféle állampolgárságot. Csak egyféle van, egy magyar állampolgárság, és akkor a jogok mindenkire vonatkoznak – fogalmazott a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik