Belföld

Töredékáron adta a lakásokat korábban is HM

Jutányosan jutott lakáshoz az elszámoltatási kormánybiztos is.

Kevesebb, mint a forgalmi érték harmadáért lehetett szolgálati lakást megvásárolni a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) az első Orbán-kormány idején – írja a Népszava és a Népszabadság. Így jutott lakáshoz Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos (a képen), Fodor Lajos HM-államtitkár és Deák Lajos miniszteri biztos is.

Számos honvédségi dolgozó mellett a jelenlegi kormány alkalmazásában állók és a HM-ingatlanok eladása miatt vizsgálatot kezdeményezők is vásároltak lakásokat. Harangozó Tamás szocialista politikus kérdésére Hende Csaba szakminiszter válaszolta, azt hogy Budai – aki korábban nem emlékezett a vételárra – mintegy félmillió forintért vehette meg a közel hárommilliósra értékelt belvárosi, Balaton utcai 53 négyzetméteres szolgálati lakását.

Fodor Lajos jelenlegi közigazgatási államtitkár – aki a hűtlenkezelés-gyanús ügyekről nemrég tájékoztatót tartott – szintén vásárolt ingatlant: egy XIV. kerületi 115 négyzetméteres és 8,8 millió forintra értékelt lakást nem egészen egymillió forintért. Fodor, a szintén katona édesapja szolgálati lakását is megvette testvérével közösen: egy 3,4 milliós ingatlant, alig több mint háromszázezer forintért. A miniszteri biztos Deák János egy XI. kerületi, 28 milliós lakáshoz jutott alig több mint nyolcmillióért.

Budai Gyula a minap a személyét ért támadások miatt azt mondta: Török Zsolt szocialista politikusnak az ő lakásvásárlására vonatkozó kijelentései miatt a bíróságon kell felelnie, ellene rágalmazás miatt feljelentést tesz. Most a Népszavát fenyegette meg perrel, mert a lap arra volt kíváncsi, mennyiért értékesítették a korábban a HM-től vásárolt szolgálati lakását.

Közben a Magyar Nemzet arról ír, hogy Havril András volt vezérkari főnök már 1994-ben jutányos áron vehetett bérlakást a honvédelmi minisztériumon keresztül, később – noha ez kizárta volna – egy ceglédi és egy budapesti bérlemény is az övé lett, mivel a tábornok felmentést kért a tárca lakásbizottságától.

A lakásvásárlásokra Juhász Ferenc akkori szocialista honvédelmi miniszter adott engedélyt saját hatáskörben. A politikus intézte el később azt is, hogy Havril a 45 milliós budapesti luxuslakást 13 millió forintért megvásárolhassa, amikor megvált posztjától. A lap szerint a HM vesztegetési botrány egyik fő gyanúsítottja, O. János tábornok is több nagy értékű ingatlanhoz jutott.

AJÁNLOTT LINKEK:

Jó áron vett HM-lakást Fodor Lajos és Hende miniszteri biztosa is (Népszava)
Balaton utcai Budai-lakás (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik