Belföld

Göncz is szerepet kaphatott a moszkvai ingatlanügyben

A volt külügyminiszter felelősségét is felveti a KEHI titkos jelentése - írja az [origo].

Mint arról beszámoltunk, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának értékesítése kapcsán feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt. A KEHI jelentést készített az ügyről, melyben korábbi magas rangú tisztviselők felelősségét is felvetik – írja az [origo] az általuk megismert részletekre hivatkozva. Göncz Kinga korábbi külügyminiszter a jelentés szerint túllépte a hatáskörét, amikor felhatalmazást adott az adásvételi szerződés aláírására Székely Árpád volt moszkvai nagykövetnek.

A hírportál szerint a dokumentum Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatója mellett Császy Zsolt akkori értékesítési igazgató, valamint Morvai Attila, a cég akkori jogtanácsosának szerepét is említi. A KEHI-jelentés szerint az MNV döntéshozó testülete, a vagyongazdálkodási tanács (vt) sem járt el alaposan az ügyben, amelynek az épület eladásáról szóló döntés meghozatalakor tagja volt Erdei Tamás, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója is.

A Központi Nyomozó Főügyészség február 8-án különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Székely Árpád egykori moszkvai magyar nagykövetet. Később mindhármukat szabadon engedte a bíróság.

Az ügyészség gyanúja szerint több szabálytalanság is történt a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának elidegenítésekor. A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint az árfolyamveszteségre is tekintettel a magyar államnak összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Magyar Nemzet korábban írt arról, hogy Göncz Kinga is “érintett lehet a moszkvai kereskedelmi kirendeltség bűncselekménygyanús értékesítésében”, a volt külügyminiszter “aktívan közreműködött” a magyar államnak hétmilliárdos kárt okozó ingatlanügyletben. Az MSZP európai parlamenti képviselője akkor azt mondta, a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásáról már külügyminiszteri kinevezése előtt megszületett az érdemi döntés, nem volt tudomása szabálytalanságról.

A volt külügyminisztert később tanúként idézte be a Központi Nyomozó Főügyészség.

AJÁNLOTT LINK:

Göncz szerepét is pedzegeti a moszkvai ügyben a Kehi-jelentés ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik