Belföld

Laptopot is kaphatnak a gólyák

Az érettségizők évről évre kevesebben vannak, az egyetemi férőhelyek száma azonban csaknem változatlan. Tavaly majdnem négyezerrel több gólya, mint elsős általános iskolás volt hazánkban, és a népességkutatók szerint a közeljövőben nem is várható változás. A felsőoktatási intézményeknek valahogy „be kell vonzaniuk” a hallgatókat, mert nélkülük veszélybe kerülhet a létük, ezért sokan alternatív toborzási módszerekhez folyamodtak.

2010 szeptemberében is tovább csökkent minden iskolatípusban a gyermeklétszám: az általánosban az előző évi 773 706-tal szemben a jelenleg is tartó tanév kezdetekor már csak 760 110, gimnáziumban 201 208 helyett 197 540, szakközépiskolában 242 004 helyett 237 460 diák tanul. A szakiskolában a tavalyi 128 674-gyel szemben 126 260, speciális szakiskolában 9968-cal szemben 9780. Mint ahogy azt az fn.hu már korábban megírta: összességében 25 ezer diákkal kell kevesebbet ellátnia a közoktatási rendszernek, mint egy évvel korábban.

Nem tartható fenn a felsőoktatás?

A felsőoktatásban viszont 2010-ben több mint háromezerrel nőtt a gólyák száma. Az államilag támogatott keretszámot ugyan csökkentették, ám a költségtérítéses képzések miatt a felvehető diákok száma nem biztos, hogy csökkenni fog.

Enyhe növekedés lehet

A Népességtudományi Kutatóintézet előrejelzése alapján 2016-ban a 18 évesek vagy fiatalabbak 15 százalékkal kevesebben lesznek, mint 2000-ben. Az óvodás és általános iskolás korosztály csökkenése megállhat, és stabilizálódás, illetve enyhe növekedés várható. Ugyanakkor a középiskolás korosztály csökkenése egészen 2016-ig folytatódik, amikor várhatóan 98 660 18 éves lesz csak az országban.

Szeptemberben 98 ezer elsős egyetemista kezdte meg a tanulmányait, csaknem négyezerrel többen, mint az elsős általános iskolások, akik 94 ezren voltak. Ám fontos megjegyezni, hogy nem a 18 évesek közül kerül ki az összes gólya: a főiskolákra, egyetemekre második, harmadik diploma megszerzéséért is jelentkezhetnek a hallgatók.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dux László egy konferencián felhívta a figyelmet: nyolc év múlva legalább 20 ezerrel több hely lesz az egyetemeken, főiskolákon, mint ahány 18 éves diák. Szerinte ebből egyenesen következik, hogy ilyen létszámmal nem tartható fenn tovább a felsőoktatás. Dux úgy vélte, az volna a jó, ha a vidéki főiskolák helyben találnák ki a megoldásokat, a NEFMI nem tervez központi megoldásokat. Ötletként felmerült: a betöltetlen felsőoktatási férőhelyeket például külföldi diákok számára fizetős helyekké lehetne alakítani – ez több egyetemen már most is jelentős bevételt hoz.

Értékes ajándékok a tanulni vágyóknak

Több intézmény is ajándékokkal kedveskedik a fiataloknak, mások nyereményjátékokat, versenyeket szerveznek. Az egri Eszterházy Károly Főiskola már fél évtizede bevezette, hogy az államilag támogatott képzésre felvételt nyert elsőéves hallgatóinak laptopot „ajándékoz”. A diákoknak 30 ezer forint kauciót kell letenniük, amiért kapnak egy hordozható számítógépet, majd amikor befejezték a tanulmányaikat, dönthetnek: visszaadják a gépet, és visszakapják a pénzt, vagy ezért az összegért a saját tulajdonukká válik. Eleinte csak egyes karokon (konkrétan a természettudományi szakokon) volt erre lehetőség – bevallottan azért, hogy serkentsék a jelentkezési kedvet, majd az összes alapszakra, később a mesterképzésekre is kiterjesztették.

e-jelentkezésért PC

A Felvi.hu nyereményekkel jutalmazza azokat, akik az e-felvételit használják a papíralapú helyett. A részvétel feltétele a 2011. február 14-én délig véglegesített elektronikus jelentkezés. A jelentkezők tombolát kapnak, amellyel megnyerhetik az értékes ajándékok – két notebook és egy netbook – egyikét.

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara az idei évben először száz elsőéves hallgatójának ad táblagépet. A szerkezetet azok kaphatják meg, akik a kar szakjaira (az államilag finanszírozott nappali alapképzésre) a legmagasabb pontszámokkal kerülnek be – adta hírül az Edupress. Ám azokról sem felejtkeztek el, akik „lemaradnak” az ajándék táblagépről, ugyanis az intézmény segítségével extra kedvezményesen bérelhetnek vagy vásárolhatnak maguknak.

A Pécsi Tudományegyetem egy Uniface elnevezésű, a Facebookon keresztül is „pörgetett” felvételi előkészítőt és nyereményjátékot indított, utazást, elektronikai cikkeket, illetve vásárlási utalványokat nyerhettek a felvételizők. A Miskolci Egyetem a Virtuális 0. Évfolyamát szintén e-learning formában szervezte meg, és náluk is ajándékokat kaphattak a résztvevők.

A tandíjon „könnyítenek”

Azok a hallgatók, akik 2011 szeptemberében költségtérítéses képzésre jutnak be a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájára, ledolgozhatják a félévenkénti 140-200 ezer forintos tandíjat. Mint ahogy arról az fn.hu már beszámolt: a diákoknak 5 hónap alatt 4 hetet kell dolgozniuk. A lehetőséggel azonban csak akkor tudnak élni, ha a szándékukról a jelentkezési időszak lezárásáig, február 15-ig nyilatkoznak. A főiskola 100 és 200 közötti résztvevőre számít, akiknek a választott szakjuk profiljába illő munkát biztosítanak, az intézmény a saját iskolaszövetkezetén keresztül juttatja álláshoz a diákokat. A fiatalok egyéni tanrendben tanulhatnak majd.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola is „könnyít” a költségtérítéses szakirányú továbbképzési szakokra jelentkezők terhein. Az intézmény teljes garanciát vállal a képzéseiért: ha valaki az első 4 héten belül meggondolja magát, úgy dönt, hogy mégsem szeretné elvégezni a kurzust, akkor visszakaphatja a befizetett tandíját. A lehetőséget az elmúlt félévben vezették be, akkor a 277 hallgató közül tízen éltek a lehetőséggel. A főiskola akkor felmérte a képzésmegszakítás okait. Többnyire a magánéleti vagy a munkahelyi körülmények váratlan megváltozása miatt hagyták ott a hallgatók az iskolapadot, néhány esetben azért visszakoztak, mert nem tájékozódtak eléggé a képzés tartalmáról.

Cikksorozat a felvételihez

Az fn.hu egy cikksorozatban összegyűjti, hogy mire kell figyelni a felvételinél.

További cikkek:
A felvételi rendszerének változásai
Pontszámítási kisokos
Népszerű szakok és ponthatárok
A diplomák munkaerő-piaci értéke

Ajánlott videó

Olvasói sztorik