Belföld

Sukoró-ügy: Gyurcsány az irattároshoz küldte Budait

Tovább nyomoznak a telekcsere miatt.

További négy hónappal, június 7-ig hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség a sukorói telekcsere ügyében indított nyomozás határidejét – tudatta a Magyar Nemzettel a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Gyurcsány Ferenc újfent elfogultsággal vádolta meg a vádhatóságot.

A lap emlékeztet rá, hogy az ügyészség szerint a csereszerződésben a sukorói területeket több mint 734 millió forinttal alul-, a cserébe szánt, Joav Blum izraeli üzletember által ajánlott albertirsai, pilisi ingatlanokat több mint 593,5 millió forinttal túlértékelték.

Az eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, a cég egykori jogi igazgatóját és Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium korábbi szakállamtitkárát is. Az ügyészség szerint a szerződés teljesülése esetén az államot több mint 1,3 milliárd forintos veszteség érte volna. Tátrai és Császy esetében az ügyészség tavaly novemberben kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, a letartóztatás megtörtént, és a bíróság ezt januárban szüntette meg.

Közben a Magyar Hírlap arról ír, hogy ebben az eljárásban már hatan gyanúsítottak, de szinte már nincs is olyan eleme a Gyurcsány-kormány által felkarolt kaszinóprojektnek, amely ne lenne bűnügyi nyomozás tárgya. Az újság szerint mind a telekcsere-szerződés, mind a kaszinó koncessziós szerződése felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A lap ismét ismerteti azt a dokumentumot, amelyre az elszámoltatási kormánybiztos többször utalt.

Az emlékeztető szerint:„Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket. A beruházás helyszínéül szolgáló Fejér megyei földterületek befektető általi hasznosítását (csereingatlanok értékbecslése, tulajdonjog-rendezés) előkészítjük – ez három különböző földterületet érint. Mindezért felelős Tátrai Miklós, aki közvetlenül tartja a kapcsolatot Yoav Blum úrral (Co-Founder and CEO Chairman and Owner of companies engaged in real estate development in Israel and Europe). A működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz (a szerencsejáték-koncesszió kiírása), felelős Veres János (Markó Andrea). Kijelölünk egy személyt, aki a kormány részéről menedzseli a projektet, ő lesz a kontaktszemély a befektetők számára, Bajnai miniszter úr közvetlenül referál ME (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – a szerk.) úrnak, felelős: Bajnai Gordon.”

Az újabb sukorói nyomozás miatt sem tart a felelősségre vonástól Gyurcsány Ferenc. A volt MSZP-s miniszterelnök Zuschlag János egykori körzetében tartott országjáró körútján is elfogultsággal vádolta meg az ügyészséget.

A szocialista politikus kitérő választ adott arra a kérdésre, miért hiányzik több részlet a 2009-ben az egyik kormányülésen készült hangfelvételekből, amikor a sukorói kaszinóváros kiemelt beruházássá minősítéséről döntöttek.

– Üzenem ezáltal is Budai úr szívéhez közel álló kormánynak és magának Budai úrnak, hogy az nagyon helyes, ha készülnek felvételek, ezért javasolja a saját kormányának, hogy készítsenek hangfelvételeket – ez volt az első üzenetem. A második, hogy a kormányban nagyon sokfajta funkció létezik, van például irattáros is. A miniszterelnök szerintem nem irattáros, Budai úr kérdezze meg az irattárost, az ő dolga, hogy ezekkel a dokumentumokkal foglalkozzon. Szerintem egészen biztos, hogy a rendelkezésére fognak állni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

AJÁNLOTT LINK:

King’s City: két ügyben is nyomoznak (Magyar Hírlap)
Gyurcsány: Budai úr kérdezze meg az irattárost (HírTV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik