Belföld

Kikérik a nép véleményét az alkotmányról

Az önkormányzatok közmeghallgatásokat tartanak, az egyetemek jogi karain vitafórumokat rendeznek, az állampolgárokat pedig kérdőívekkel keresik meg, hogy megtudják véleményüket az új alkotmányról - írja a Magyar Hírlap.

A tervek szerint kérdőívvel is megkeresi a következő hetekben a kormány az állampolgárokat, hogy megismerje véleményüket az új alkotmány koncepciójáról – tudta meg a Magyar Hírlap.

A 2005-öshöz hasonló nemzeti konzultáció is folyik majd, bár ennek részletei egyelőre nem ismertek. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tájékoztatása szerint az önkormányzatok közmeghallgatásokat tartanak, és az egyetemek jogi karain is szerveznek majd vitafórumokat.

Március 15-én kezdődik a parlamenti vita az új alkotmányról, miután az Országgyűlés eseti bizottsága az alaptörvény szabályozási elvei mellett azt a határozati javaslatot is elfogadta, amely szerint a kormánynak eddig a határidőig kell beterjesztenie a Ház elé a normaszöveget. A parlament ezután alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul át, így más témával nem foglalkozik majd.

Az alaptörvényt április 25-én, húsvéthétfőn fogadhatják el. Az új alkotmány 2012. január 1-jén lép hatályba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik