Rossz lenne, ha ilyen hírek vagy álhírek mérgeznék a közéletet a térségben. A miniszternek 15 napja van a válaszadásra, de reméli, hogy ez hamarabb meg fog történni, mert nem lenne jó, ha az adományok szétosztása közben „ilyen félreértelmezhető hírek” terjednének el – fogalmazott a szocialista képviselő.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának alelnöke kitért arra is, hogy hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Devecser polgármesterével, és a megyei lapban „nagyon érdekes híradás jelent meg” a találkozóról. Eszerint, ellentétben a Magyar Kármentő Alap jogszabályában leírtakkal, a kormány csütörtökön arról akar dönteni, hogy a kármentesítést költségvetési forrásokból oldanák meg, egyúttal viszont az alap forrásait egy helyi térségfejlesztési programra használnák fel.
Gőgös Zoltán véleménye szerint rossz üzenete lenne, ha az alapba befizetett pénz felett „megpróbálna egy direkt kormányzati intézkedés születni”. Elmondta, hogy a belügyminiszterhez intézett kérdésben leírta ez irányú aggályait is. Kijelentette, ha változtatnak az eddigi mechanizmuson és kiveszik a helyi döntéshozók kezéből a döntési lehetőségeket, akkor azzal lelassíthatják az ügyeket, illetve az alap kikerülhet a korábbi társadalmi kontroll alól.
A rendőrség nem kapott bejelentést arról, hogy a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak gyűjtött nagy értékű adományok tűntek volna el – közölte Timár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője. A rendőrség ilyen, vagy ehhez hasonló bűncselekmények ügyében nem nyomoz, nem folytat semmilyen eljárást – tette hozzá.
