Belföld

Ötmilliárd a víz ellen

A kormány döntése nyomán több mint ötmilliárd forint áll rendelkezésre a sürgető ár- és belvízi problémák megoldására - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára.

Illés Zoltán egy lefolyási akadály megszüntetése érdekében a tiszasülyi 28-as belvízcsatornán végzett robbantás helyszínén hangsúlyozta: az e célra elkülönített összeg lehetővé teszi a legfontosabb ár- és belvízvédelmi beavatkozások elvégzését. További 1,2 milliárd forintot az újraindított országos közmunkaprogram önerejére fordítanak, így az idén mintegy kilencezer ember vehet részt az említett vízügyi beruházások megvalósításában.

Az államtitkár jelezte: a Magyarországon évente átlagosan védekezésre fordított mintegy 35 milliárd forint fele elegendő volna ahhoz, hogy a megelőzéshez szükséges fejlesztéseket elvégezze a vízügyi szolgálat, megtakarítva ezzel az ár- és belvízvédelemre, valamint a keletkező károk helyreállítására fordított összeg nagy részét.

Úgy fogalmazott: „itt az ideje, hogy a feje tetejéről végre a talpára állítsuk ezt a rendszert”. Hozzátette: az e célra elengedhetetlen mintegy 15-17 milliárd forintra a termékdíj hatékonyabb beszedése – mely évente összesen körülbelül 85 milliárd forintos pluszforrást jelentene a vízügy, valamint a környezet- és természetvédelem számára – biztonsággal fedezetet nyújtana.

A belvíz jelenleg közel 200 települést érint az országban, tizedük harmadfokú védelmi készültséget tart fenn. A munkában több mint 2000 szakember vesz részt, ehhez létszám-átcsoportosításokra is szükség van. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy egy megtelt szivacs ez a medence, ahol most már minden újabb lehulló csapadék a belvízszint emelkedésével jár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik