Belföld

Diszkótragédia: tavaly kérték a szigorítást

Láng Zsolt fideszes országgyűlési képviselő már tavaly írásbeli kérdést intézett a szakminiszterhez a szórakozóhelyek 2009-ben "lebutított" engedélyezési eljárásával kapcsolatban, nehogy "beláthatatlan következményekhez", "tragédiákhoz" vezessen.

A kormánypárti politikus ezt az után közölte, hogy részt vett a Móricz Zsigmond Gimnáziumban az iskola diszkótragédiában elhunyt két tanulójának emlékére tartott megemlékezésen. Láng Zsolt a II. kerületi önkormányzat nevében részvétét fejezi ki a szombat éjszakai tragédiában elhunyt fiatalok hozzátartozóinak. A három áldozat közül kettő a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium diákja volt.

A polgármester hangsúlyozta, hogy minden segítséget igyekeznek megadni a gyászoló családoknak és az iskolának.
A kormánypárti politikus rámutatott arra is, hogy hosszú ideje szorgalmazza a Bajnai-kormány 2009-es rendeletének megváltoztatását annak érdekében, hogy a szombat éjjelihez hasonló tragédiákat megelőzhetők legyenek.

A másfél éve kialakított utólagos ellenőrzés rendszere gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bejelentés adminisztratív nyilvántartásba vételével a szórakozóhely megkezdheti ideiglenes működését, és csak ezután, nemegyszer több hónap elteltével zajlanak le a szükséges hatósági ellenőrzések, engedélyezési eljárások, amelyekben például a tűzbiztonsági vagy közegészségügyi feltételek meglétét vizsgálják. Ha pedig ez idő alatt a fenntartó visszavonja kérelmét, és új engedélyezési eljárást kezdeményez, akkor minden kezdődik elölről, ami alkalmas a szabályok, hatóságok kijátszására – vélekedett Láng Zsolt.

A kormánypárti politikus 2010. december 8-án Milyen lépéseket tervez a kormány a kereskedelmi tevékenység engedélyezéseinek anomáliái ellen? címmel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez intézett írásbeli kérdést. A dokumentum szerint a kereskedelmi tevékenység végzését, engedélyezését 2009. október 1-jétől az akkori szocialista kormány jelentősen leegyszerűsítette, „vagy inkább lebutította” az akkor hatályba lépő, a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelettel. A legtöbb termékkör csupán bejelentésköteles, ezekben az esetekben a kereskedelmi tevékenység a bejelentés napjától folytatható, és a hatóság egyszerű adminisztrációs nyilvántartásba vétellel tudomásul veszi a kereskedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik