Belföld

Diszkótragédia: előzetes vár a gyanúsítottakra

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kezdeményezte a szombat éjszaka történt diszkótragédiával összefüggésben őrizetbe vett öt ember előzetes letartóztatását - derül ki a Belügyminisztérium háttéranyagából, amelyet Pintér Sándor tárcavezető vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján osztottak szét.

A sajtóanyag szerint a BRFK Életvédelmi Osztálya folytatja a nyomozást az ügyben, több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt. A nyomozók vasárnap kora este hallgatták ki a gyanúsítottakat, ezt követően őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A sajtóanyagban monogrammokkal jelölték a gyanúsítottakat, e szerint SZ.Gy., K.T., A.G., F.B.G. és P.L. az ügy gyanúsítottja.

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap késő este tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a szórakozóhely mintegy félóra alatt történt kiürítése után megkezdték a helyszíni szemlét, és ennek során derítették fel azt is, hogy kik a felelősek a történtekért. Azt, hogy öt embert gyanúsítanak a tragédia ügyében, ugyancsak a belügyminiszter jelentette be.

Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.

A Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen szombat éjszaka, a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány ismertetése szerint fulladás okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik